A kanizsai titokzatos, bölcs remete

Beszélgetésünkkor hamar kiderült: Villányi G. András lelki atyjaként, s egyben tanítójaként tekintett a világtól elvonuló Nándorra.

- Világlátásomat, gondolkodásomat nagyban befolyásolta, hogy ismerhettem - kezdte. - Találkozásunk is különleges volt, s mivel nem hiszek a véletlenekben, tudom, hogy ennek így kellett történnie.

Villányi G. András egy tanévet töltött a dél-zalai városban, ahova azért érkezett a fővárosból, hogy az ország akkori legkiemelkedőbb középiskolájában tanulhasson. Naményi-Koncz Nándorral való megismerkedésük történetét papírra vetette, ám sokkal magasztosabb élmény, amikor - átérezve a régmúlt emlékeit - személyesen adja elő azt.

- Pajkos időtöltésként egy kedves gimnazista lánnyal a Potyli partján sétáltunk, amikor észrevettük ezt a különös aurájú, lebilincselő jelenségű férfit, amint bokáig érő, ódon viharkabátjában botjára támaszkodva egy hatalmas könyvet olvasott. Körülötte kecskék legelésztek - emlékezett vissza. - Beszélgetni kezdtünk Nándorral, s innentől fogva rendszeresen jártam hozzá.

András akkoriban 18 éves hatalmas tudásszomjjal megáldott fiatal volt, aki itta az 50 körüli férfi minden szavát. A magányos bölcs benső nemességét nem tükrözték ócska, elnyűtt holmijai, áram nélküli hajléka és levitézlett sárga zongorája, azonban olyan spirituális erő és tudás áradt belőle, ami Andrást egy életre lenyűgözte. A középkori remeték és szerzetesek eltökéltségét, keménységét hozta a 20. századba.

- Megtanultam tőle a gondolkodás tiszteletét, s azt, hogy a világban a nem látható, érzékelhető dolgok gyakran fontosabbak, mint azok, melyeket meg tudunk érinteni, tapintani - így az irodalmár. - S nem is biztos, hogy azok az igazán lényegesek, amiket pillanatnyilag annak hiszünk, talán inkább azok, amik mellett egyszerűen elmegyünk.

András szerint Nándor óriási szellemi bőség birtokosa volt. Rengeteget olvasott, képezte magát, s még az archeológiához is értett.

- A Potyli menti hajléka egy ősi, dombos táj közepén állt, melynek környékén kőbaltákat, kőszikéket gyűjtött össze - mondta Villányi G. András. - Meggyőződése volt, hogy valamikor tízezer évvel ezelőtt egy magas sebészeti kultúrájú nép élt e vidéken. Egyszer megkérdezte tőlem: fiókám - mindig így szólított -, mit gondolsz, miért használtak ezek az emberek kőszikéket? Persze fogalmam sem volt, de ő megválaszolta saját kérdését: ha vasat lánggal fertőtlenítenek, elveszti az élét, míg a kőszike nem.

Naményi-Koncz Nándor komoly tanulmányt írt a Nemzeti Múzeumnak is felfedezéseiről, gondolatmenetéről, de ásni nem jöttek e vidékre...

Villányi G. András nem sokat tudott Nándor családi hátteréről, beszélgetéseik inkább a világ dolgairól szóltak, nem saját életükről. Annyi bizonyos, a "remete" a vasi Velem környékéről származott, édesanyja parasztlány, édesapja nemesember volt. Anyja nem férjet keresett magának, hanem szerelmétől gyümölcsöt akart méhébe, amit Nándorban meg is kapott. Soha nem ment hozzá a férfihez, aki ennek ellenére nevét adta fiuknak.

- Ugyanez történt Nándorral is: beleszeretett egy előkelő lányba, invitálták a famíliába, de ő is nemet mondott - magyarázta András. - Úgy vallotta: beteljesületlen szerelmében élete végéig megmaradt szüzességében.

Habár sokan a "falu bolondjaként" tekintettek rá, Nándornak számos tisztelője is akadt. Az irodalmár szerint "igazgyöngy" volt.

- Bármilyen sérülés is érte életében - mert magányossága, bujkálása talán ezzel magyarázható - ennek köszönhető határtalan bölcsessége is - magyarázta András. - Ahogy az igazgyöngy egy kis piszok miatt nő igazán értékes holmivá. Az ő sérülésének köszönhetem arculatom jórészét magam is, hiszen sokat tanultam világlátásából, mentalitásából.

A két férfi barátsága azután is folytatódott, hogy András elhagyta Nagykanizsát.

- Egyik levelemben panaszkodtam neki, hogy nehezen viselem a hadsereget - kezdett bele egy történetbe az író. - Válaszlevelében megkérdezte: fiókám, ismered te azt a mondást, hogy a kapufélfát megfejni? Azt jelenti, hogy az ember egy látszólag előnytelen helyzetből előnyt kovácsol magának. Szerettem hozzá fordulni a problémáimmal, mert tudtam, mindig olyan tanácsot ad, mellyel bármilyen gondot meg lehet oldani.

András szívesen emlékszik vissza minden beszélgetésre, filozofálgatásra, s úgy véli: Nándor a város egyik igazi nagy tanítóegyénisége volt.

- Nem tankönyvekből tanított, nem volt semmije, senkije, mégis jópáran adózunk előtte tisztelettel, mert mély nyomott hagyott lelki fejlődésünkben - vallotta a költő, aki azt is elárulta: reméli, az önkormányzat meghosszabbítja, vagy védetté teszi Naményi-Koncz Nándor nemrég lejárt sírhelyét a városi köztemetőben, ezzel tisztelegve a település egykori magányos bölcse előtt.