Máté Angi: egy óvónő, aki néha ír

Két évvel ezelőtt jelent meg Mamó című regénye - mely egy nagymama és egy unoka sajátos hangvételű története -, tavaly pedig a Volt egyszer egy című mesekönyve látott napvilágot. Máté Angi Kolozsvárról érkezett Zala megyébe, az Országos Könyvtári Napok programjainak vendége volt, ennek kapcsán beszélgettünk vele. 

- Az óvónők ugyan gyakran mesélnek, de ebből nem következik az, hogy írjanak is...

- Egy idős barátom éppen rossz kedvében volt, neki küldtem el az első "jókedv darabokat", hogy felvidítsák ezt a rosszkedvű, a világot nagy feketeségben látó embert. Az első mese egy egérről szólt, amelyik elveszítette és keresi a hangját. Ennek talán már négy éve is van. Ez egy személyes, kicsi történet volt.

- Mikor került a többivel együtt nagyközönség elé?

- Amikor a Pagony Kiadó meghirdette az Aranyvackor meseíró pályázatot, valahogy kéznél volt már kilenc-tíz mese. Ezekkel kapcsolatban úgy éreztem, talán elküldhetem őket, bár még nem volt illusztrátorom, ehhez a versenyhez pedig ez feltétel volt. A kiadó azt mondta, keressek, ha nem találok, ajánlanak egy olyan lányt, akinek a vonalai, rajzai illeszkednek a történeteimhez. Így találkoztam Sulyovszky Saroltával. Megosztott első díjat nyertünk, ennek nyomán lett aztán a tizenkilenc meséből álló könyv.

A kedves történeteket természetesen saját ovisaival is megosztotta, ez, mint mondja, nagy segítséget jelentett.

- Ha láttam, hogy nincs ott a figyelmük, az  rögtön jelzés volt - említi.

Rövid idő alatt megannyi szakmai elismeréssel illették: 2009-ben kapta az Aranyvackor megosztott első díját, az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány   Debüt-díját, a Látó-nívódíjat, az Év könyve díjat, 2010-ben a Bródy Sándor-díjat, idén pedig az IBBY-Év Gyermekkönyve-díjat. És, hogy ezek mit jelentenek számára?

- Először  nyilván  örömöt, ki ne örülne, ha azt mondják, jó, amit csinál. Utána ez elvárásként jelentkezik: ha akkor meg tudtad írni,  ennél rosszabbat ezután sem adhatsz ki a kezedből. A szakma rábólint, de ad egy mértéket is. Jól lehet tőle szorongani... 

- Az írók helyzete manapság nem túl könnyű. Tapasztalta ezt valaha?
 
- Csak egy olyan ember vagyok, aki néha ír, amikor meg tud történni vele az írás, de ez nem állandó állapot. Fontosnak fontos, hiszen jó dolog, de nem folyamatos.  Kolozsváron élek és amikor a Mamó kézirata majdnem teljes volt, akkor csak odasétáltam a havas utcán a kiadóhoz és odaadtam. Nem voltak akadályok, nem kellett megélnem, hogy "ez nehéz lesz, hagyjuk, majd meglátjuk." Azt hiszem, e téren szerencsés voltam, nem kellett találkoznom a könyvkiadás döcögős részével...