Kultúra

2011.10.17. 18:20

Liszt-napok: a névadóra emlékeznek

Névadója születésének 200. évfordulója apropóján indított programsorozatot a Kertvárosi Általános Iskola Liszt Ferenc Tagiskolája. A nyitórendezvényt hétfőn tartották.

Péter Gyöngyi


A Liszt-napok egy héten át zajló programsorozatát Hadnagy György iparművész Liszt Ferencről készült szobrának átadásával indították útnak. Köszöntőjében Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta, 2011-ben kettős évforduló kapcsán emlékezhetünk Liszt Ferencre, hiszen 1811-ben, vagyis 200 évvel ezelőtt született és 1886-ban, 125 évvel ezelőtt hunyt el. Hangsúlyozta, az iskola mindig is nagy gondossággal ápolta, amit a névadó örökül ráhagyott. Kiváló növendékek, szólisták és kórusok vitték, viszik messzire a város jó hírét.

Az iskolanapok kedden a Liszt- faktor című hangszeres bemutatóval és tanulmányi versenyekkel folytatódnak. Szerdán 10.40-kor nyílik az iskolagaléria kiállítása, mely az iskolai kórus hangversenyeinek emlékezetes pillanatait mutatja be. Csütörtökön délelőtt az október 23-ai eseményeket idézik, délután Vajda József népdaléneklési versenyt tartanak. Pénteken játékos iskolanapra várják az ifjakat, illetve 14 órakor Liszt vokális írásmódja címmel dr. Kutnyánszky Csaba tart előadást szakmabelieknek és zenekedvelőknek, a programsorozat gálaműsorral zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!