Kultúra

2011.10.30. 09:00

Barsi Márton - A csokibár csak kitérő volt

Főiskolán jó alapokat szerezhet az ember, de mesterségbeli tudását mégiscsak egy kőszínházban, estéről estére csiszolhatja mívesre, vallja Barsi Márton. A fiatal színművésznek szerencsére van módja a játékra: két szerepben máris láthatja a Hevesi Sándor Színház közönsége, de vár még rá bőven feladat az évadban.

Péter Gyöngyi

A Túl a Maszat-hegyen című előadásban Muhi Andrist, a Vízkereszt, vagy bánom is én című produkcióban pedig Sebastiant játssza, de részese a Tantermi deszka iskolaszínházi programnak is.

- Az érettségi évében még egyik színművészeti egyetemre sem adtam be a jelentkezési lapomat. A budapesti Városmajori Gimnáziumba jártam, fakultációs foglalkozásokon a fizikától a biológiáig szinte mindenbe belekóstoltam. Tartósan végül is csak az irodalom és a történelem mellett maradtam meg, illetve működött az iskolában egy színjátszókör, melynek tagjaként csináltam ezt-azt - meséli az előzményeket Barsi Márton, aki aztán először mégis bölcsész karral próbálkozott. -  Mivel nem vettek fel, folytattam a munkát a színjátszó csoporttal, közben pedig dolgoztam.

Édes évet tudhatott maga mögött, hiszen csokoládébárban lett felszolgáló. Az ínycsiklandó finomságok csábításának amúgy könnyen ellenállt, mondja, hiszen nem édesszájú. Egy év elteltével búcsút intett a helynek, a budapesti Színművészeti Egyetemre és a Kaposvári Művészeti Egyetem Főiskolai Karára jelentkezett: előbbi felvételi sorozatán a második rostáig jutott, ám utóbbiénál azonnali sikert ért el.
- Ezzel el is dőlt, hogy ezen a pályán maradok - teszi hozzá.

Mohácsi János lett az osztályfőnöke, de többek között Réthly Attilával, Keszég Lászlóval, Kocsis Pállal és Kelemen Józseffel is dolgozott. A diploma kézhezvétele után a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a West Side Storyban kapott feladatot, Riff szerepében lépett színpadra.

- Tasnádi Csaba Nyíregyházára hívott, de végül nem mentem, egyrészt mert ott eleve sok fiatal volt, másrészt pedig szerettem volna a menyasszonyom mellett maradni - árulja el.

Így aztán maradt a szabadúszó életforma, ennek nyomán több alternatív társulatnál próbálta ki magát. Játszott együtt például Madák Zsuzsával is.

- Aztán, amikor Zalaegerszegen a Scapin furfangjai című előadásnál szükség volt egy beugróra, Zsuzsa ajánlott az igazgató és a művészeti vezető, Besenczi Árpád és Sztarenki Pál figyelmébe. "Próbaházasságot" kötöttünk, aztán következett a Portugál című előadás, majd a Túl a Maszat-hegyen című mese előbemutatója... Azt látom, hogy nagyon hasznos és értékes egy kőszínházhoz szerződni, egészen más dimenziót, szakmai tapasztalatokat jelent, miközben élvezem a munkát. A főiskoláról kijőve az ember még nem tudja a mesterséget, alapjai vannak, melyekre lehet építeni. Itt egy másfél hónapos próbafolyamat eredményét huszonöt esten négyszáz ember látja, míg egy alternatív előadás esetében nyilván jóval kisebb közönségnek játszottunk.

Fővárosiként is remekül érzi magát Zalaegerszegen.
- Ha az ember dolgozik, akkor úgyis a munkára koncentrál, ha pedig nem, akkor úgyis haza tud utazni és pótolhatja, ami itt nem kaphat meg, például, hogy több színházba vagy múzeumba is elmenjen - vélekedik. - A család, illetve a menyasszonyom miatt húz haza inkább a szívem.
Igaz, választottja is színész, így aztán végképp nehéz összehozniuk a találkozókat: a HOPPart Társulat tagja, emellett a Mudruczó Kornél-rendezte, Nehéz istennek lenni című előadással járja Európát, valamint a Nemzeti Színházban is játszik.

Barsi Márton szülei orvosok - igaz édesanyja egy ideje már nem gyakorolja hivatását -, 18 éves húga pedig úgy tűnik, az operaénekesi pálya felé kacsingat. A család természetesen figyelemmel kíséri az ifjú színművész pályáját, igyekeznek a premiereken részt venni. Bemutatóból pedig lesz még néhány: az évad második felében a Rongyláb és az Illatszertár című produkcióban tűnik majd fel a színész, de hamarosan felújítja a társulat a Scapin furfangjai, majd a Portugál című előadást is, melyeknek ugyancsak szereplője.


Barsi Márton 1986-ban született, 2005-ben érettségizett a Városmajori Gimnáziumban. A Kaposvári Művészeti Egyetemen tanult 2006 és 2009 között, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának ettől, vagyis a 2011-2012-es évadtól tagja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!