Kultúra

2011.08.24. 14:50

Zalaegerszegen debütál a George Smoog nevű formáció

A The Strangest Shake és a The Blackstar című dal után elkészült a Life is, de a George Smoog nevű formáció másféle meglepetésekkel is készül: hamarosan színpadra lép Bolla György, Szkok István és Kiss Bódog Zoltán méghozzá Misurák Tündével.

Péter Gyöngyi

Az Electric Connection két alapítója 2006-ban döntött úgy, hogy pihenteti a zenekart, ám amint ez megfogalmazódott bennük, gyakorlatilag megszületett az újabb gondolat is: a szünet idejére sem tennék le a lantot, csak éppen a megszokottól kicsit eltérő stílusban, más néven zenélnének tovább. Hobbiból.


- Elkészült az első dalunk, a The Strangest Shake, forgattunk hozzá videoklipet is, a rádiók pedig játszani kezdték. A második nótával, a The Blackstarral is ugyanez volt a helyzet. Idővel aztán felmerült a közönségben és a programszervezőkben, klubtulajdonosokban is, nem lépnénk-e fel - mesélte az előzményeket Szkok István. - Valóban csak jó időtöltésnek szántuk a George Smoogot, és emellett ki is tartottunk, egészen ideáig. Abban, hogy mégis vállalkozunk a fellépésre, szerepe van a harmadik dalunknak, a Life-nak is, melyet szintén sok, tizenöt kereskedelmi rádió játszik már... A számhoz vendéget hívtunk, a Hevesi Sándor Színház színésznőjét, Misurák Tündét, akivel már régóta ismerjük egymást és akivel már régóta fontolgattuk a közös munkát. Jól működött minden, természetesnek tűnt a folytatás. Így igazából négy tagja lett a formációnak. Azért négy, mert Kiss Bódog Zoltán gyakorlatilag kezdetektől velünk dolgozik, vagyis kezdetektől hárman alkottuk a George Smoogot. Készítettünk tehát egy nem túl hosszú, mintegy háromnegyed órás programot, elektronikus felállásban, ami alkalmas arra, hogy megmutassuk magunkat akár fesztiválokon, akár más zenekarok társaságában.



Mivel sok új nóta még nem volt a repertoárban, feldolgozásokkal egészítették ki a műsort, olyan számokkal, melyek amúgy közel állnak hozzájuk, ám eddig sosem álltak ki velük. Az Electric Connectionnal ilyesmire szándékosan nem vállalkoztak, ám a George Smooggal most ezt is szívesen kipróbálják. A hallható nóták között ennek megfelelően lesz Electric Connection-dal, választottak az 1980-as évekből és napjaink slágerei közül is, valamennyi nóta olyan, mely persze illeszkedik a new wave-ves és szintipopos hangulathoz.

- Úgy tervezzük, hogy ezt a programot ebben a formában fél évig játsszuk, a legkülönfélébb közönség előtt szeretnénk szerepelni vele. Ez idő alatt kiderül, hogy csak a rádióban él igazán a műfaj vagy élőben is működik. Hisszük, hogy jó lehet - folytatta Szkok István. - Még neki sem kezdtünk a műsor összeállításának, a dalokon gondolkodtunk, amikor szerencsére már jó néhány bemutatkozási lehetőség felmerült. Tompagábor Kornél, a Kvártélyház ügyvezető-igazgatója például felajánlotta, hogy lépjünk fel a Belvárosi Szüret keretében, tehát szeptember 2-án a nagyszínpadon debütálunk.



Legalábbis itthon, hiszen 20-án Szlovákiában már megvolt a premier, Zselízben egy kávéház szabadtéri programsorozatának vendégei voltak az elmúlt hét végén.

- A legutóbbi dalhoz is készülnek a remixek, készül a maxilemez, és a kiadónknak köszönhetően az internetes áruházakban szerte a világon hozzá lehet majd férni - említette végül Szkok István.



További információk:
- Az első nagy sikert a The Strangest Shake hozta meg a formáció számára: 2007-ben jelent meg a klip, 2008-ban pedig már az egész világon láthatták
- A George Smoog  The Blackstar maxilemeze 2010-ben látott napvilágot
- A The Blackstar című dalhoz  videoklipet is forgattak, a kisfilm Londonban készült
- A Life című nóta még nagyon friss, 2011-es.  Akárcsak az előzőekhez, ehhez a dalhoz is készülnek remixek
- A zselízi fellépésük hangos siker lett, a hazai premier Zalaegerszegen lesz

Ezek is érdekelhetik