Testi és lelki kitárulkozás

Most az idősebbik lány, Katalin enged bepillantást munkáiba július 7-ig Zalaegerszegen, a városi hangversenyteremben. Olyan kollekciót hozott, ami áttekintést nyújt eddigi pályájáról. Verebics Katalin grafikusként kezdte, majd festőként fejezte be tanulmányait a képzőművészeti egyetemen, mestere Klimó Károly volt. A váltás indoka: a grafikai technikák kötöttségei nála tompították a kifejezés szabadságát.

Az elmúlt évtized közepén erotikus kisugárzású, női testeket ábrázoló munkáival, expresszív festőiségével hívta fel magára a figyelmet, 2008-ban a Kogart-díjat is elnyerte.

– Korábbi műveinek témaválasztását áthatotta a szexus. Miért tartotta ezt fontosnak?

– Már az első, középiskolai próbálkozásaimban is megjelent az erotika, a testekkel kapcsolatos formai játék. Azóta már többször a fejemre olvasták kritikaként, hogy evvel a témaválasztással könnyű kitűnni... Pedig nem ez motivál.

Számára a test, az erotika komplexebb a zsigeri hatásoknál, fontos a közvetített feszültség, a test látványa, a benne rejlő feltárulkozás és kiszolgáltatottság, a témát fogva tartó prüdéria, kibeszéletlenség egyaránt. Persze más témák is foglalkoztatják.

– A portré is kifejezetten izgalmas feladat, gyakran festem magamat, de megesik az is, hogy karakteres embereket szólítok meg, hadd fessem le őket. Általában nem állnak ellen – folytatja. – Nem mondom, hogy lezárult a túlfűtött képek időszaka, van még abban feldolgozandó anyag, de mostanában mégis csendesebb vizeken evezek.

– E tárlaton is sok önarcképet látunk. Mi húzódik meg a gyakori önreflexió mögött?

– Valamiféle analízis igénye – feleli. – Szinte naplószerűen bontom ki az engem feszítő problémákat, kifestem magamból az érzéseimet. Igyekszem attribútumokat csempészni a portrék mellé, s mostanában kezdtem el avval kísérletezni, hogy különféle tájakat úsztatok be a portrék vagy testrészletek elé-mögé.

Más munkáin ragasztópisztollyal, áttetsző szilikonból rajzolja meg a figurák körvonalait a vásznon, a testetlen, lebegő vonal aztán összeforr a festménnyel, különös dinamikát, újabb dimenziót csempészve a kompozícióba. Akárha egy zenemű fő dallamát, s annak nagyzenekari feldolgozását „látnánk”.

Tavaly, húgával, Verebics Ágnes festőművésszel együtt római ösztöndíjat kapott, két hónapot tölthettek az Örök Városban, s közösen állítottak ki a római magyar akadémián. Elismeréssel és szeretettel beszél húga sokoldalú művészetéről és sikereiről, holott most ő volna a főszereplő...

– Akadnak hasonlóságok a munkáinkban, de azért két külön világot jelenítünk meg – reagál a párhuzamosságra. – Ő egy kicsit agresszívebben nyúl a dolgokhoz, míg én talán finomabban. 

A derű mélye
A művek levegős, friss és élénk alaphangulatot árasztanak, a derű és a szín mögül mégsem hiányzik a mélység. Érzelmek kivetüléseivel állunk szemben, invenciózus megfogalmazásban. Önmagát boncolgatja, ez ügyben a pszichológiában is elmélyedt. Kedveli a kollázsokat, tájak, jelenetek, kontrasztok egymáshoz rendelését. Szeretne hosszabb időt külföldön tölteni, hogy élményeket gyűjtsön. Amiket aztán saját világán átszűrve kínál elénk.