Kultúra

2011.03.31. 18:04

Shakespeare-művel kezdik a jövő évadot a Hevesi Sándor Színházban

Mesejáték, színmű, musical, vígjáték is szerepel a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 2011-2012-es repertoárján, derült ki Besenczi Árpád igazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Péter Gyöngyi

Elkészült a  következő évad  terve, erről szólt Besenczi Árpád, a teátrum direktora. Elmondta, ketten válnak meg a társulattól: Kálóczi Orsolya családi okok miatt int búcsút, és egy stúdiós, Csávás Dóra is távozik. A társulathoz szerződik Barsi Márton és Gulyás Hermann Sándor.

A következő szezon kapcsán az igazgató úgy fogalmazott, túljutottak a költségvetési feszültségen, a 60 millió forintos hiányt igyekeztek áthidalni, ami nem volt egyszerű feladat: 45 millió forintos dologi kiadáscsökkentést irányoztak elő,  a többit a bérekből kellett megtakarítani.

A 2011-2012-es évad első előadásának  bemutatóját már idén megtartják, Presser Gábor-Varró Dániel-Teslár Ákos Túl a Maszat-hegyen című meséjét május 28-án láthatja először a közönség. A darabot Bal József rendezi. Október 7-én Shakespeare-mű premierjére várják a nézőket. Nádasdy Ádám fordításában, Csiszár Imre rendezésében Vízkereszt, vagy bánom is én címmel játsszák a népszerű komédiát.  Alfonso Paso Mennyből a hulla című komédiája, melyet  Radó Denise állított színpadra tavaly év végén, október 21-től lesz ismét látható. December 2-án kerül közönség elé Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicalje, ezt Pinczés István viszi színre. 2012. január 20-tól szerepel a műsorban Hamvai Kornél Szigliget című műve, ezt Sztarenki Pál rendezi. Walter Bobbie-Tom Snow-Dean Pitchford Rongyláb című musicalje Lendvai Zoltán útmutatása szerint kerül színpadra február 24-től, míg László Miklós Illatszertár című vígjátékának Sztarenki Pál rendezésében március 30-án lesz a premierje. Repertoáron marad a Scapin furfangjai című vígjáték, a Minden jót, Elling! című színmű és A helység kalapácsa című mű. Folytatódik a beavató színházi program is.

Még az idei évadra vonatkozik: április 15-én lesz a Mágnás Miska című operett premierje, a szezon évadzáró színházi forgataggal zárul.


KÉPGALÉRIÁK:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!