Kultúra

2010.12.08. 06:20

Zabszalma: dalok felnőtteknek is

A gyerekek gyakran az évszakok váltakozásához kötik életük történéseit, a Zabszalma zenekar második albumának dalait ennek jegyében gyűjtötték csokorba az alkotók.

Péter Gyöngyi

 

- Gyakorlatilag majd minden hónaphoz tartozik egy dal. Az alapkoncepció már régen megvolt, a cím tavasszal született, utána aztán szisztematikusan válogattuk a verseket. Nem az volt a célunk, hogy karácsonyi albumot készítsünk, mivel a decemberi ünnep csak egy szelete az évnek - fogalmazott Péter.

- Mi pedig azt szeretnénk, ha az év minden időszakában szívesen hallgatnának bennünket - fűzte tovább a szót Kanta Judit, a zenekar énekese, motorja , a dalszerző páros másik tagja. Hozzátette, a megjelenést nyárra tervezték, de úgy tűnik, végig kellett élni az évet ahhoz, hogy rászolgáljon az album a címére.

 


A tizenkét verset Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című kötetéből gyűjtötték, a borító pedig egy ötéves budapesti kislány, Csilik Zsófia keze munkáját dicséri.

- Volt egy sikeres rajzpályázatunk, közel 1500 alkotás érkezett rá az ország minden pontjáról, a legapróbb településekről, sőt, a határon túlról is. Nagyon megható volt - folytatta a formáció vezetője. - Igyekeztünk minél több jelentkező munkáját elismerni, így tíz-tíz első, második és harmadik helyezett lett. Volt, akinek egy pólót ajándékoztunk, rajta a saját munkájával, de volt intézményi díjazottunk is, egy csornai iskola. Szeptember végén koncerttel leptük meg a diákokat.

Fellépésük Zalaegerszegen is lesz. Igaz, a lemezbemutató még várat magára - a tervek szerint januárig -, hiszen rengeteg vendég szerepel az albumon és nem lesz könnyű mindenkit egy időpontra összehívni. Így először december 22-én, az SZMK-ban találkozhat a közönség a Zabszalmával. E Csillagcsengő című adventi rendezvényen már hallható lesz néhány nóta az újak közül. Családi összejövetelt terveznek, hiszen a gyerekeket kísérő szülőkhöz is szólnak a dalaik. A koncertet jótékony céllal tartják, eredetileg egy Nagypáliban élő kislánynak segítettek volna.

- A féléves Balázs Dorkára külföldi műtét vár. A minap azonban azzal hívott fel az édesapa, hogy egy névtelen felajánlótól kaptak egy millió forintot, így nem szeretnék a koncert bevételét elfogadni, hiszen másnak is szüksége lehet rá - mesélte Péter. - Felkerestem H. Horváth Gyulát, aki nagy örömünkre elfogadta, hogy Fruzsina gyógyulásához hozzájárulhassunk mi magunk és a koncertre érkezők is. Szeretnénk szép, meghitt hangulatot varázsolni.

- A féléves Balázs Dorkára külföldi műtét vár. A minap azonban azzal hívott fel az édesapa, hogy egy névtelen felajánlótól kaptak egy millió forintot, így nem szeretnék a koncert bevételét elfogadni, hiszen másnak is szüksége lehet rá - mesélte Péter. - Felkerestem H. Horváth Gyulát, aki nagy örömünkre elfogadta, hogy Fruzsina gyógyulásához hozzájárulhassunk mi magunk és a koncertre érkezők is. Szeretnénk szép, meghitt hangulatot varázsolni.

 

 MUNKÁJUKAT DICSÉRI A LEMEZ
A Zabszalma tagjai – Kanta Judit, Jandovics Viktória, Magyar Réka, Nyakas Péter, Salamon Attila és Kozma Ádám – mellett tíz vendégzenész is hozzájárult a lemez születéséhez. Közremûködött Borsos Zoltán, Cserta Balázs, Hir Mihály, ifj. Horáth Károly, Lövey Márk, Németh Norbert, Molnár Maxi, Takács Ferenc, Valter Izabella és Varga Zoltán. Egy gyereksereg is szerepel: Csöngető Dóra, Gyenese Lili, Kollár Ágnes, Nyakas Félix, Nyakas Zénó, Sebestyén Petra, Szekeres Márk és Vizy Benedek.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!