Profi amatőrök: Hogyan jártak a liszói lányok?

Három lelkes hölgy találta ki annak idején, hogy a vidám együtténeklést rendszeressé kéne tenni – annál is inkább, mert a nagyanyáiktól örökölt dalokat már-már kezdte belepni a feledés pora.

– Ki-ki amilyen népdalt ismert, megtanította a másiknak, így gyarapodott a repertoárunk – idézte fel a „hőskort” Kovácsné Zakócs Erzsébet, az egyik alapító. – Kifejezetten liszói népdal nincs túl sok, de a térségben, például Nemespátrón, Surdon voltak gyűjtések.

Amikor pedig már egy-egy igazi szakmai vezető irányította a munkát (személyük az évek folyamán természetesen, cserélődött), tudatosan csokrokba válogatta össze a különböző, akár távolabbi tájegységekre jellemző dalokat.

A nemrég kisebbfajta megújuláson, „frissítésen” átesett asszonykórus figyelme manapság újra a helyi, azaz a Liszó környékét reprezentáló dallamok felé fordult.

– Nagyon szeretjük, s egy sajnos, azóta már elhunyt bácsitól hallottuk először a „A liszói lányok hogyan jártak” kezdetű egyetlen, bizonyíthatóan helyi dalt – magyarázta a dalkör motorja. – Ebben szerepel egy történet, miszerint valakit a Mikó-partról ledobtak a betyárok. Ez a bizonyos part létezett, s az öregek még emlékeznek arra is, hogy a legendák sorában valóban élt ilyen történet. És természetesen, van néhány olyan dal is, melyekről nem tudjuk eldönteni, hogy esetükben népdalokról vagy műdalokról van szó. Merthogy nagyon pikánsak – ezért eddig még csak egyszer mertük előadni őket...

A Viola Népdalkör mostanában ritkábban lép színpadra, nyaranta viszont rendszerint több falunapra kapnak meghívást. Pályafutásuk során néhányszor versenyeken is megmérették magukat, a legjobb eredményt egy KÓTAminősítőn érték el: bronz fokozatot kaptak (egyébként éppen a minősítő miatt kellett felvenniük a hivatalosabban hangzó Viola Népdalkör nevet). Nagyon büszkék erre, ami nem is csoda, hiszen tagjaik többsége nem képzett hangú énekes. A csapat legfiatalabb dalos pacsirtája egy 13 esztendős ifjú hölgy.

Kovácsné Zakócs Erzsébet panaszolta, hogy sajnos, az új generációt nagyon nehéz megszólítani. Az a baj, hogy a 20 és 40 év közötti korosztály gyakorlatilag nem létezik a faluban: többségük egyetemen, főiskolán tanul, vagy már elvégezte azt, s nem tért haza. Könnyebb megszólítani a középiskolásokat, ám hamarosan ők is elmennek a felsőoktatásba – a folytatást pedig már ismerjük...


Megszerették a régi idők viseletét
Kovácsné Zakócs Erzsébet kiemelte: a legbüszkébb arra, hogy a Viola Népdalkörhöz csatlakozók nem egyszerű „bő szoknyába” állnak ki a közönség elé, hanem szépen elkészített, autentikus népviseletben, melyeket korabeli fotográfiák alapján varrtak meg. Bár a lányok-asszonyok eleinte nem akarták felvenni a sok alsószoknyát meg a hátrakötőt, mára megszerették a régi idők viseletét. S azt lehet mondani, ezzel hagyományt teremtettek, amit azóta sok hagyományőrző csoport követ. Ma már figyelnek arra, hogy´ képviselik szűkebb pátriájukat egy-egy fellépés során.


Kapcsolódó cikkünk:
Évadnyitó Falujárás Dél-Zalában: Liszón jártunk (képgalériával)