Kultúra

2009.12.12. 06:33

Bartók Eszter remegő lábakkal lépett ki a színpadra

Úgy érzem, felnőttem a tűsarkú cipőhöz, a nőies stílushoz - indokolja új videoklipje képi világát a közelmúltban harmadik nagylemezével jelentkezett Bartók Eszter. A Megasztár című televíziós tehetségkutató második szériájában feltűnt énekesnő ezúttal is igyekezett változatos képet mutatni önmagáról.

Horányi Árpád

 - Az egész koncertet rögtön a klippremierrel kezdtük - mondta Bartók Eszter. - A közönség egy hatalmas kivetítőn nézhette végig a Marionett című dalom klipjét, én pedig közben óriási izgalomban a függöny mögül lestem az arcokat és a reakciókat. Leírhatatlan az érzés, ami ilyenkor legbelül történik. Öt évvel ezelőtt kezdődött a karrierem, és még ma sem akarom elhinni mindazt a sok jót, ami történik velem. Számomra egy csoda, hogy írhatom a dalaimat, és előadhatom azokat a közönségemnek. A klipet követően remegő lábakkal léptem ki a színpadra, hogy egy szál gitárral adjam elő az elefántos dalomat, amivel egy pillanatra visszanézhettem a kezdetekre.

Bartók Eszter az új album kapcsán elmondta, hogy igyekezett több vidámságot csempészni a dalokba. A korábbi lemezeit inkább az olyan szerzemények határozták meg, amelyektől lefelé görbült az emberek szája, most azonban több a pozitív töltésű szám. Ugyan továbbra is különféle hangulatok, különböző stílusok jellemzik a lemezt, de mindig van ok mosolyra, hiszen azzal foglalkozhat, amit leginkább szeret.

- A kezdetektől fogva tudtam, hogy a lemez címe Mosolyméretek lesz - folytatta. - Ennek egyszerű oka van, azoknak az embereknek akarom ajánlani a dalaimat, akik szívesen hallgatják őket, akikben jó érzéseket kelt. A lemezen ismét több stílus kapott helyet: van jó kis rockabilly nóta, egy kicsit jazzes szerzemény is, s persze a lüktetős RB sem maradhatott ki.

- A kezdetektől fogva tudtam, hogy a lemez címe Mosolyméretek lesz - folytatta. - Ennek egyszerű oka van, azoknak az embereknek akarom ajánlani a dalaimat, akik szívesen hallgatják őket, akikben jó érzéseket kelt. A lemezen ismét több stílus kapott helyet: van jó kis rockabilly nóta, egy kicsit jazzes szerzemény is, s persze a lüktetős RB sem maradhatott ki.

A Mosolyméretek című albumot egyébként vendégzenészek garmadájával készítette az énekesnő. Állandó zenekarának tagjai mellett Udvarhelyi Gábor, Éder Ferenc, Gazda Bence, Schneider Zoltán és Szakos Krisztián, valamint a lemezbemutató koncerten is közreműködő Probojszki Mátyás, Gál Csaba Boogie és Tóth Mátyás szerepelt még a korongon.

- A Marionett önmagában véve tulajdonképpen egy összefoglaló arról, ami eddig történt velem - magyarázta. - Én mindig önmagamat adom a zenémben, bármi is történik körülöttem, maradok az, aki voltam. Amióta bemutattuk a klipet, csak pozitív visszajelzéseket kapok. Örülök annak, hogy a közönség nem érzi erőltetettnek, tőlem távol állónak ezt a stílust, hiszen ez is én vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!