Kultúra

2009.10.06. 02:24

Ne üljön otthon!

Megyei körkép - Hagyománya van annak, hogy októberben különféle programokkal hívják fel a figyelmet a könyvtárak az általuk képviselt értékekre. Idén e héten tartják az országos könyvtári napokat.

Zalai Hírlap

Idén október 5-től a Ne üljön otthon, ha könyvtárában otthon lehet! szlogen jegyében elsősorban az idősebbeket invitálják a könyvtárak munkatársai. Az Országos Nagyi Könyvtári Napokhoz - melyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervez a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával - több zalai intézmény is csatlakozott.

A zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárban is útnak indították a programsorozatot már tegnap. Nitsch Erzsébet, a könyvtár igazgatója elmondta, a kistérségi feladatellátásban dolgozó szakemberek, illetve az érintett települések polgármesterei, jegyzői vettek részt a tapasztalatcserét szolgáló, A mozgókönyvtári ellátás örömei és bánatai című szakmai találkozón. Átadták az előző direktor, Major Árpád által alapított Olvasóinkért díjat, me-lyet Nagy József babosdöbrétei könyvtáros vehetett át. Az igazgató hangsúlyozta, igaz, hogy idén elsősorban az idősebb korosztályhoz fordulnak, ám a programokat nem csak nekik szánják, rajtuk keresztül megszólítják az unokákat és a szülőket is. Este az Örömkör elnevezésű programra várták a családokat.

A szintén megyeszékhelyi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban kiállítást rendeztek.A nyugdíjasok kézimunkáit Kiss Gábor igazgató ajánlotta a közönség figyelmébe. A tegnapi megnyitón a Csatári Pávakör adott műsort.

Lentiben, a városi könyvtárban a legkedvesebb olvasmányélmények alapján készült rajzokból nyílt kiállítás. Az elkövetkező hetekben még látható a nagycsoportos óvodások, első és második osztályosok hetven képe.

Az egészséges nagyik -A természet kincsestára - Ezerjófű címmel hallhattak tájékoztató előadást ugyancsak tegnap a letenyei könyvtárba látogatók.

Gyenesdiáson Szörényi Zoltán Alaszka-útinapló nem csak horgászoknak című, élménybeszámolóval egybekötött könyvbemutatóját tartották tegnap a község klubkönyvtárában.

A könyvtári napok keretében Éder Katalin dietetikus a szüret idejére szóló ismeretterjesztő előadásra várta az egészséges táplálkozás iránt érdeklődőket Kemendolláron.

A teljes programot ide kattintva olvashatja!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!