Kultúra

2009.10.27. 14:10

Csillag születik? A zalás Kutyakölykök bejutottak az elődöntőbe

Az RTL Klub tehetségkutató versenyének első előválogatójában találkozhattunk a néptáncos Kutyakölykök csapatával. Mindannyiunk örömére bejutottak az elődöntőbe is.

Sinkovics Eta

- Tánc közben figyeltük az arcukat. Ha négyük közül egyikük nemet mond, akkor ennyi lett volna a megmutatkozásunk. Persze már az is nagy dolog, hogy idáig eljutottunk, de természetesen szeretnénk minél tovább bent maradni a mezőnyben - fogalmaztak a fiúk.

- Amikor meghallottuk a felhívást, beszélgettünk róla, s úgy gondoltuk, meg kellene mutatni magunkat. Sokat dolgoztunk a számon, reméltük, sikeres lesz - idézték az indulás körülményeit.

- Az utolsó percig próbáltunk, de a produkció is megkívánta, hogy állandó erőnlétben legyünk - mondta Tuboly József.

- Leginkább attól tartottunk, hogy a zsűri megnyomja a gombot - osztották meg kezdeti aggályaikat, de azt is elárulták, bizonytalanok voltak, jó-e amit vittek, megállja-e a helyét... Hozzátették, sokat számított, hogy nemcsak az ítészek, hanem a közönség előtt adták elő a produkciót, a körülmények visszaadták a fellépés hangulatát, s ez megkönnyítette a dolgukat.

- Mi a színpadon vagyunk otthon - toldotta meg József.

- Pozitív élményként éltük meg a fellépést. Igaz, ebben van rutinunk, de a kamerák, a rivaldafény egészen más, izgalmas környezetet jelentett - tette hozzá Tóth Jenő.

- A válogatót a Thália Színházból, felvételről közvetítette a tévé. Mi is itthon láttuk magunkat viszont. Tetszett, sikere volt, de azért észrevettük a kisebb hibákat is - reagált szereplésükre József ikertestvére, Tamás. Egyetértettek a zsűriből Szirtes Tamással - a szóló résznél kicsit leült a hangulat, amit a közös táncnál sikerült visszahozni. S szívesen emlékeznek Fáy Miklós szavaira, akinek tetszett a régi szám új formában történt feldolgozása.

 A Zalai Táncegyüttesen belül hozták létre az ötfős formációt, ami az előadott produkció alapján kapta a Kutyakölykök elnevezést. Önkéntes alapon verődtek össze, mindannyian évek óta elkötelezett hívei a néptáncnak. A televízióban marosmentit jártak , zene nélkül, humoros elemekkel fűszerezve. A darabot Varga János, a nagy együttes művészeti vezetője koreografálta. Sokan gratuláltak a csapatnak, a produkció után mindjárt a két műsorvezető, Ördög Nóra és Stohl András.

- Új programmal készülünk az elődöntőre. Este, éjjel próbálunk, ahogy szükséges - utaltak a táncosok a fokozott tempóra. Munka mellett kerítenek sort a sokszoros felkészülésre - az ikrek faipari technikusok a Forest Hungary Kft.-nél, Jenő a Flextronicsnál technikus, András felszolgáló -, Bálint pedig hétvégeken igyekszik haza Pécsről, ahol építészmérnöknek tanul.

A visszajelzésekből azt szűrték le, sokan látták őket a televízióban, és elismeréssel szóltak a szereplésükről.

- A munkahelyemen voltak, akik megszólítottak, korábban nem is tudták, hogy táncolok - fűzte hozzá Jenő.

Varga János támogatta a táncosai nevezését, s örömmel tölti el, hogy sikeresen túljutottak az eddigi rostákon.

- A felkészülés óriási erőfeszítést követel tőlük, de megvan az elszántságuk. Remélem, a televíziós szerepléssel járó nyilvánosság nem teszi tönkre a lelküket - vetett óvó pillantást fiaira.


A Csillag születik második versenyére közel hétezren jelentkeztek, melyből a műsor készítői (akik előzsűriként működtek) egyhetes rosta után válogatták ki a legszórakoztatóbb, legszínesebb mintegy 150 produkciót.  Közülük 30 jutott a Thália Színházbeli zsűrizés során az elődöntőbe, ahol most szombattól élő adásban mérik össze tudásukat a versenyzők.  A három alkalommal adásonként 4-4 produkció jut tovább, így alakul majd ki a középdöntő 12-es mezőnye. Az élő show-k során a közön-ség véleménye éppoly fontos lesz, mint a zsűrié.

Ezek is érdekelhetik