2009.09.19. 02:29
Zala 25 millió forint uniós forrást költhet a régiók közötti értékőrző programra
Zalaegerszeg - Több mint 328 ezer eurós új forrás táplálja Vas, Zala és Muravidék több évtizedes együttműködését. A hároméves komplex projektről tegnap tartottak sajtótájékoztatót.Vas, Zala és Muravidék közös értékei növelhetik a térség turisztikai vonzerejét.
A régiók közötti kapcsolatot ápoló program összköltsége 96 millió forint, ebből Zalára 26,5 millió jut, aminek 5 százalékát a megye biztosítja önrészként - jelentette be Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. A Vas, Zala és Muravidék közös értékeit felkutató és ápoló kezdeményezés keretében a partnerek sajátos kulturális értékei kerülnek reflektorfénybe.
A hároméves program tengelyét könyvtári, múzeumi, levéltári, gasztronómiai, néprajzi műhelymunka, az amatőrmozgalom és az ifjúság együttműködése, szakembercsere adja - hangsúlyozta az elnök. A pályázat mögött a Vas és Zala megyei önkormányzat, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség összefogása áll.
A projekt részleteiről Bresztyenszky Beáta közművelődési munkatárs szólt. Az első közös megmozdulás a novemberi gyermekkönyvhéten lesz, amit még számos akció, rendezvény, kiállítás, kiadvány követ 2012 júniusáig. A cél a régiókat összefűző közösségépítés, gyűjtőmunka, a felhalmozott tudás átadása és adatbázisokba rendezése. Egyebek közt fel kívánják eleveníteni a népi bútorfestés hagyományait, tábort szerveznek, s kiadvány készül a témában. De indul gasztronómiai kutatás, néprajzi gyűjtés, s kétnyelvű kultúrtérkép összeállítását is tervezik.