2009.04.21. 13:04
Magyar Történelmi Társulat - A szakma krémje
Zalaegerszeg - Idén immár 21. alkalommal rendezi meg nyári szakmai konferenciáját a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködésben. A programnak a balatonfenyvesi gyermeküdülő ad otthont augusztus 17. és 23. között.
Az idei program keretében két témakör áttekintésére kerül sor.
1. „Új eredmények a magyar történetírásban” címmel válogatást adnak a szakma legjelesebb magyarországi képviselőinek új kutatási eredményeiből. A program mintegy
10 előadóját – akadémikusokat, egyetemi tanárokat, kutatókat – a Társulat Országos Elnökségével együtt kérik fel.
2. A „Rendszerváltás Magyarországon – a vidék szemszögéből” címmel – szintén mintegy 10 előadás keretében – az országos változások áttekintése és nemzetközi kitekintés mellett – elsősorban azt kívánják bemutatni, miként érlelődtek meg a feltételek, s milyen közös vonásokat, illetve sajátosságokat mutattak az események az ország egyes régióiban, jelentős városaiban. Az előadások kitérnek az ellenzéki csoportosulások/ pártok szerveződésére, azok rendőrségi megfigyelésére, az MSZMP-n belül zajló folyamatokra, az állampárt és az ellenzéki erők közötti tárgyalásokra, s a legfontosabb eseményekre, személyiségekre.
A végleges programot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közreműködésével alakítják ki.
Esténként – részben a témakörhöz kapcsolódó filmvetítést követő – vitákra, kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor.
A program időpontja: 2009. augusztus 17–23.
Helye: Balatonfenyves, a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány üdülője.
Jelentkezési határidő: a két év kihagyás után újra megrendezendő konferenciára május 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportjánál.
További felvilágosítás kérhető:
Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja
7621 Pécs, Pf. 345.
Tel./Fax: 72/501-500/3111, e-mail: [email protected]
A szervezéssel kapcsolat felvilágosításért kereshető:
Kovács Adrienn, a fenti címeken és mobilon: 30/395-69-15
Lengvári István, a fenti címeken és mobilon: 30/969-46-69
Vonyó József, e-mail: [email protected], mobil: 30/216-11-14
A Magyar Történelmi Társulat honlapja
A Magyar Történelmi Társulat a wikipédián