Kultúra

2007.04.17. 02:29

A színi fotós szerencséje

Nagykanizsa - A költészet napján lezajlott rendezvényekkel tulajdonképpen zárult, a Magyar Plakát Házban látható két kiállítással mégis tart még az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál. A múlt szerdán nyílt tárlat gerincét a városból elszármazott Eöri Szabó Zsolt színházi fotói adják.

Zalai Hírlap

A megnyitóra Eöri Szabó Zsolt sok-sok régi ismerőse, kölyökkori cimborája sereglett a plakát házba, a megnyitót pedig az a Lehota János mondta, aki annak idején a középiskolai irodalmi színpad vezetőjeként megalapozta az alkotó vonzalmát a világot jelentő deszkák iránt. Ezek a szinte még gyerekkori impulzusok is kellettek, hogy Eöri Szabó ötvenéves korára a Nemzeti Színházban találjon második otthont - közben azonban történt egy s más.

- A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre - kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. - Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre - kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. - Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre - kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. - Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni - folytatta Eöri Szabó Zsolt. - Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy - mint mondja - laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya - beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. - Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

- Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!