Együgyű tanmese obszcén poénokkal

Dennis Dugan helyenként érzelgős, máskor vérlázítóan bunkó jelenetekkel tarkított, infantilis vígjátékának, a Lúzer SC-nek hősei hasonló cipőben járnak: Gus, Richie és Clark az iskolás éveket a többiek gúnyolódásainak, gonoszkodásainak céltáblájaként szenvedte végig, felnőve azonban... semmi sem változott. Mikor a már-már szerethetően szánalmas trió tagjai akaratukon kívül leköteleznek egy félőrült pénzeszsákot, felcsillan előttük a szebb élet reménye: a milliárdos ajánlata szerint ha egy rögtönzött baseball-bajnokságon sikerül lenyomniuk a magasan kvalifikált ificsapatokat, vadonatúj stadion büszke tulajdonosai lehetnek. S máris kezdetét veszi a gigászi küzdelem a sikerre áhítozó, minden elnyomott és megalázott sorstársért síkra szálló hármas és az életrevalóbb (jelen tálalásban: utálatos) diákok gárdái között.

Rob Schneider (Tök alsó) személye garancia az örök kispályás, bájosan szerencsétlen fickó megjelenítésének hitelességére, és - sajnos - az alacsony élvezeti értékű, gusztustalanságoktól hemzsegő humorforrások gyakoriságára is. Ezek némelyikén persze elheherészhet az idiotizmusoktól kevésbé ódzkodó néző, sőt, a sajátos tanmesének beillő történet üzenete is kellően emberbarát ahhoz, hogy azonosulni tudjunk vele.

Önálló műfajt képvisel tehát Schneider úr, mely kizárólag azoknak ajánlható jó szívvel, akik nem irtóznak a különleges, megható-tapló egyveleg vadhajtásaitól.