Egy váratlan vendég a tűréshatáron

Legalábbis így gondolja Carl (Matt Dillon), mikor az állásából kirúgott jó barátot, a felnőni képtelen bulikirály Dupree-t (Owen Wilson) néhány napra befogadja otthonába, csupán míg nem túl rózsás helyzete rendeződik. Pontosabban néhány hétre, illetve hónapra...

Vajon mennyit nyeljünk az önzetlen segítségnyújtás jelszavával, s mikor csapjunkaz asztalra: most már elég! -e jogos kérdésre keres vi-dám, humánus válaszokat az Anthony és Joe Russo rendezőpáros produkciója, mely bár ügyesen, szinte észrevétlenül szemezget a kitúr-lak alaphelyzetre építő vígjáték-elődök sikerültebb jeleneteiből, mégis az utóbbi idők egyik legszellemesebb, legszerethetőbb komédiája. E vonzerő elsősorban a tehetséges szereplőgárda érdeme: a vendéglátóinak életét fenekestül felforgató Owen Wilson manapság az ügyefogyott, bohém, nagyvilági, de jólelkű fickó karakterének legmegbízhatóbb megformálója (ezúttal sem okoz csalódást), Matt Dillon frappáns színészi eszköztárával képes együttérzést kiváltani a nézőből, Kate Hudson (a magyar származású Goldie Hawn lánya) pedig amellett, hogy már önmagában is kész esztétikai élményt kínál, valósággal lubickol a tűréshatáron táncoló feleség szerepében.

Dupree tehát nem egyszerű figura: mivel élvezethabzsoló életvitelén az idegen környezetben sem hajlandó változtatni, hamar próbára teszi a frissen házasodott, nyugalmas és eseménytelen hétköznapokra berendezkedett párocska jóindulatát. Ráadásul a munkáját megszállottan végző családfő apósa, egyben főnöke (Michael Douglas) is mindinkább a káoszkeltésben járatos vendéggel szimpatizál; akár a férjét oly gyakran nélkülözni kénytelen asszony... Vajon miféle út vezet ki e totális kalamajkából? Miközben a lehetőségekkel - helyenként egészen értelmes - elméleti összecsapásokon keresztül ismerkedünk, és szerencsére a visszafogott, de többnyire friss poénokban sem szűkölködünk, üdítő szórakozában lehet részünk. A moziból hazafelé tartva pedig csak azon rimánkodunk: nehogy beállítson hozzánk a mi saját Dupree-nk.

Vajon mennyit nyeljünk az önzetlen segítségnyújtás jelszavával, s mikor csapjunkaz asztalra: most már elég! -e jogos kérdésre keres vi-dám, humánus válaszokat az Anthony és Joe Russo rendezőpáros produkciója, mely bár ügyesen, szinte észrevétlenül szemezget a kitúr-lak alaphelyzetre építő vígjáték-elődök sikerültebb jeleneteiből, mégis az utóbbi idők egyik legszellemesebb, legszerethetőbb komédiája. E vonzerő elsősorban a tehetséges szereplőgárda érdeme: a vendéglátóinak életét fenekestül felforgató Owen Wilson manapság az ügyefogyott, bohém, nagyvilági, de jólelkű fickó karakterének legmegbízhatóbb megformálója (ezúttal sem okoz csalódást), Matt Dillon frappáns színészi eszköztárával képes együttérzést kiváltani a nézőből, Kate Hudson (a magyar származású Goldie Hawn lánya) pedig amellett, hogy már önmagában is kész esztétikai élményt kínál, valósággal lubickol a tűréshatáron táncoló feleség szerepében.

Dupree tehát nem egyszerű figura: mivel élvezethabzsoló életvitelén az idegen környezetben sem hajlandó változtatni, hamar próbára teszi a frissen házasodott, nyugalmas és eseménytelen hétköznapokra berendezkedett párocska jóindulatát. Ráadásul a munkáját megszállottan végző családfő apósa, egyben főnöke (Michael Douglas) is mindinkább a káoszkeltésben járatos vendéggel szimpatizál; akár a férjét oly gyakran nélkülözni kénytelen asszony... Vajon miféle út vezet ki e totális kalamajkából? Miközben a lehetőségekkel - helyenként egészen értelmes - elméleti összecsapásokon keresztül ismerkedünk, és szerencsére a visszafogott, de többnyire friss poénokban sem szűkölködünk, üdítő szórakozában lehet részünk. A moziból hazafelé tartva pedig csak azon rimánkodunk: nehogy beállítson hozzánk a mi saját Dupree-nk.

Vajon mennyit nyeljünk az önzetlen segítségnyújtás jelszavával, s mikor csapjunkaz asztalra: most már elég! -e jogos kérdésre keres vi-dám, humánus válaszokat az Anthony és Joe Russo rendezőpáros produkciója, mely bár ügyesen, szinte észrevétlenül szemezget a kitúr-lak alaphelyzetre építő vígjáték-elődök sikerültebb jeleneteiből, mégis az utóbbi idők egyik legszellemesebb, legszerethetőbb komédiája. E vonzerő elsősorban a tehetséges szereplőgárda érdeme: a vendéglátóinak életét fenekestül felforgató Owen Wilson manapság az ügyefogyott, bohém, nagyvilági, de jólelkű fickó karakterének legmegbízhatóbb megformálója (ezúttal sem okoz csalódást), Matt Dillon frappáns színészi eszköztárával képes együttérzést kiváltani a nézőből, Kate Hudson (a magyar származású Goldie Hawn lánya) pedig amellett, hogy már önmagában is kész esztétikai élményt kínál, valósággal lubickol a tűréshatáron táncoló feleség szerepében.

Dupree tehát nem egyszerű figura: mivel élvezethabzsoló életvitelén az idegen környezetben sem hajlandó változtatni, hamar próbára teszi a frissen házasodott, nyugalmas és eseménytelen hétköznapokra berendezkedett párocska jóindulatát. Ráadásul a munkáját megszállottan végző családfő apósa, egyben főnöke (Michael Douglas) is mindinkább a káoszkeltésben járatos vendéggel szimpatizál; akár a férjét oly gyakran nélkülözni kénytelen asszony... Vajon miféle út vezet ki e totális kalamajkából? Miközben a lehetőségekkel - helyenként egészen értelmes - elméleti összecsapásokon keresztül ismerkedünk, és szerencsére a visszafogott, de többnyire friss poénokban sem szűkölködünk, üdítő szórakozában lehet részünk. A moziból hazafelé tartva pedig csak azon rimánkodunk: nehogy beállítson hozzánk a mi saját Dupree-nk.

Dupree tehát nem egyszerű figura: mivel élvezethabzsoló életvitelén az idegen környezetben sem hajlandó változtatni, hamar próbára teszi a frissen házasodott, nyugalmas és eseménytelen hétköznapokra berendezkedett párocska jóindulatát. Ráadásul a munkáját megszállottan végző családfő apósa, egyben főnöke (Michael Douglas) is mindinkább a káoszkeltésben járatos vendéggel szimpatizál; akár a férjét oly gyakran nélkülözni kénytelen asszony... Vajon miféle út vezet ki e totális kalamajkából? Miközben a lehetőségekkel - helyenként egészen értelmes - elméleti összecsapásokon keresztül ismerkedünk, és szerencsére a visszafogott, de többnyire friss poénokban sem szűkölködünk, üdítő szórakozában lehet részünk. A moziból hazafelé tartva pedig csak azon rimánkodunk: nehogy beállítson hozzánk a mi saját Dupree-nk.

Dupree tehát nem egyszerű figura: mivel élvezethabzsoló életvitelén az idegen környezetben sem hajlandó változtatni, hamar próbára teszi a frissen házasodott, nyugalmas és eseménytelen hétköznapokra berendezkedett párocska jóindulatát. Ráadásul a munkáját megszállottan végző családfő apósa, egyben főnöke (Michael Douglas) is mindinkább a káoszkeltésben járatos vendéggel szimpatizál; akár a férjét oly gyakran nélkülözni kénytelen asszony... Vajon miféle út vezet ki e totális kalamajkából? Miközben a lehetőségekkel - helyenként egészen értelmes - elméleti összecsapásokon keresztül ismerkedünk, és szerencsére a visszafogott, de többnyire friss poénokban sem szűkölködünk, üdítő szórakozában lehet részünk. A moziból hazafelé tartva pedig csak azon rimánkodunk: nehogy beállítson hozzánk a mi saját Dupree-nk.