Még a tévét sem keresték

- Nincs kötött napirendünk, igyekszünk a lakók ritmusához igazodni, ami azt jelenti, hogy gyakran éjfél után térünk nyugovóra és hajnali ötkor már valaki mindig gondoskodik az ébresztőről - mondja Lorencsics Krisztina művészetterapeuta, a Forrás Egyesület titkára. - Mindenki akkor és annyit alkot, amennyit akar, az eszközöket biztosítjuk hozzá. Választhatnak az üvegfestés, agyagozás, gyöngyfűzés, festés, pasztell-kréta, szénceruza között, kinek mi tetszik. A készülő művekből ősszel kiállítás nyílik a Móricz Galériában.

S hogy mi volna a művészetterápia lényege?

- Mindannak kifejezése az alkotásokban, amit szavakkal nem tudnak elmondani. Fontos az öröm, amit közben átélnek, hiszen ez az elfoglaltság kikapcsolódást, nyugalmat kínál, addig sem a problémáikra gondolnak. Emellett minden este beszélgetünk a művekről, aminek már pszichoterápiás hatása is lehet. Nagyon élvezik a tábor nyújtotta lehetőségeket, felszabadultabbak, nyitottabbak. Ehhez kell persze a környezet varázsa is. Hoztunk ritmushangszereket, CD-ket, esténként közösen zenélünk, táncolunk. Nincs tévé, nem is keresték, pedig a kórházban folyton a sorozatokon csüngenek.

Az is fontos, hogy a páciensek kikerülnek a kórházi élet kötött ritmusából. Közülük sokan beleszoktak már, hogy mindennap eléjük teszik az ételt, áthúzzák az ágyne-műt, kiszolgálják őket. Eközben azonban megfakulnak bennük a mindennapi élet-hez nélkülözhetetlen készségek. Szinte újra kell tanulniuk olyan apróságnak tű-nő tevékenységeket, mint a mosogatás, krumplipucolás.- Célunk is, hogy a kórházi háttér nélkül próbáljanak kicsit visszailleszkedni a hétköznapi életbe, ennyiben életmódtábor is a miénk - kapcsolódik Gaál Adrienn szocioterapeuta. - A környezet és a napirend változása segít abban, hogy az elvesztett készségeket, képességeket újra felélesszék magukban, hogy csökkenjen a társadalomtól való izoláltságuk.

A skizofrén és értelmi fogyatékos betegek mellett depresszióval küzdők is akadnak a lakók közt. A tábort a megyei közgyűlés mellett támogatta egy zöldséges is, aki egész furgonra való burgonyát, zöldséget, szalonnát, kolbászt vitt számukra.

A tábor orvosa dr. Nagy István pszichiáter szakorvos, aki most éppen a tüzet élesztgeti a kemencében. Kell a jó parázs, hiszen estére langalit akarnak sütni.

- Itt lehetőség nyílik arra, hogy emberként is jobban megismerjük a pácienseket. Egészen más így találkozni velük, mint a kórházban, fehér köpenyben. Könnyebb elérni, hogy megnyíljanak, bár az, hogy egy asztalnál ülünk, még kevés a bizalom kialakulásához. Itt mégis jobban elhiszik, hogy nem a nagy fehér doktor vagyok, hanem egy másik ember, aki esetleg tud segíteni az ő problémáján. Ilyen tapasztalatokat az osztályon nem lehet megszerezni, hiszen tulajdonképpen azt kell megtanulniuk, hogyan lehet kórház nélkül élni.