Külföld

2011.05.28. 16:29

Tízezrek tüntettek Németországban az atomerőművek ellen

Tízezrek tüntettek szombaton Németországban az atomerőművek ellen. A különböző környezetvédelmi szervezetek, a szakszervezetek, valamint az ellenzéki pártok felhívására az ország több mint 20 városában vonultak az utcákra az emberek, hogy követeljék a nukleáris erőművek mielőbbi bezárását, illetve az atomenergia hasznosításáról való lemondást.

MTI

A tiltakozó megmozdulást nem véletlenül időzítették a hét végére. Angela Merkel kancellár ugyanis várhatóan vasárnap kapja meg előzetesen azt a bizottsági jelentést, amelynek alapján az atomerőművekkel kapcsolatos végső kormányzati politika kialakítását ígérte.
   
Egy március közepén, a fukusimai atomkatasztrófa után tartott, hasonló országos megmozduláson 250 ezren vettek részt. A tüntetők akkor élesen elítélték a Merkel-kormányt amiatt, hogy alig néhány hónappal korábban a németországi atomerőművek működési idejének átlagban 12 évvel történő meghosszabbítása mellett döntött.
   
A japán atomszerencsétlenség, illetve a rendkívül éles németországi tiltakozások nyomán a kancellár visszakozott, az energiapolitikában gyökeres fordulatot ígért, kilátásba helyezve az atomerőművekről való lemondás felgyorsítását, valamint a megújuló energiaforrások hasznosítására való lehető leggyorsabb áttérést. Merkel elrendelte azt is, hogy a 17 németországi atomerőmű közül a 7 legidősebbet három hónapos átmeneti időre - június közepéig - zárják be. Egy további intézkedésként pedig egy politikusokból, tudósokból, valamint egyházi személyiségekből álló bizottságot  hozott létre azzal a feladattal, hogy tegyen ajánlásokat az  atomenergiáról való lemondás, valamint a megújuló energiaforrásokra való áttérés menetrendjére. Merkel közölte, hogy a végleges kormányzati álláspont kidolgozása június közepére várható.
   
A szervezők szerint az atomerőművek elleni, szombati országos megmozdulással a kormánykoalícióra kívánnak nyomást gyakorolni. A Merkel-kormány - mint állították - az elmúlt időszakban végrehajtott, egymással olykor szöges ellentétben álló lépésekkel elveszítette hitelességét, ezért jelezni kívánták, hogy az atomenergiáról való lemondásnál immár nincs visszaút.
   
Értesülések szerint a szóban forgó bizottság - amely a "Bölcsek Tanácsa" elnevezést kapta - azt fogja javasolni, hogy a németországi atomerőműveket legkésőbb 2021-ig zárják be. Megfigyelők szerint külön érdekesség, hogy ez a korábbi, Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány álláspontjához való visszatérést jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!