Külföld

2011.01.28. 10:06

Tunézia: leváltották Ben Ali embereit

Átalakították a tunéziai átmeneti kormányt: a kabinetből kikerültek a hatalomból elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, akik a kulcstárcákat mindeddig kézben tartották.

MTI

   
A kormányátalakítást Mohamed Gannúsi miniszterelnök jelentette be csütörtök este a tunéziai televízióban, élő adásban.
   
Gannúsi - aki az előző, Ben Ali utolsó kormányát is vezette - megtartotta tisztségét, de a politikai pártokkal és civil szervezetekkel történt konzultáció után lecserélte 12 miniszterét.
   
Ily módon személycsere történt a kulcsminisztériumok - a belügyi, a védelmi, a pénzügyi és a külügyi tárca - élén; Kamel Mordzsane külügyminisztere előzőleg már bejelentette lemondását.
   
A külügyminisztérium vezetését Ahmed Unaisz nyugalmazott karrierdiplomatára bízták.
   
Gannúsi tévébeszédében elmondta azt is, hogy az átmeneti kormány előre hozott választások megrendezéséig marad hivatalban, küldetése a voksolás megszervezése lesz. A miniszterelnök hozzátette: az átmeneti kormány elkötelezi magát amellett, hogy a választásokat egy független bizottság ellenőrzése mellett, nemzetközi megfigyelők jelenlétében szervezze meg, biztosítandó a voksolás tisztaságát.
   
A kormányátalakítás bejelentése előtt a befolyásos UGGT szakszervezeti szövetség közölte, hogy nem kívánt részt venni az új összetételű kabinetben, de elfogadja, hogy azt Gannúsi vezesse, jóllehet ő volt Ben Ali utolsó miniszterelnöke.
   
Az AFP francia hírügynökség csütörtök este Tuniszban azt tapasztalta, hogy a kormány átalakításáért tüntető több száz ember nem elégedett meg a bejelentett személycserékkel, hanem Gannúsi távozását is feltétlenül szükségesnek tartja.
   
Az országát több mint húsz éven át vezető Ben Ali a szegénység, a korrupció és az elnyomás elleni tiltakozásul több héten át tartó tüntetések hatására január 14-én külföldre menekült, Szaúd-Arábiában keresett menedéket. Azóta ideiglenes kabinet próbálja irányítani az észak-afrikai arab országot.