Külföld

2010.11.12. 14:10

Őrizetbe vettek öt, háborús bűntettel vádolt horvátországi szerbet

A horvát rendőrség pénteken bejelentette, hogy őrizetbe vett öt horvátországi szerbet, akik a gyanú szerint a délszláv háború kezdetén részt vettek több horvát rendőr megölésében.

MTI

Az öt férfi ellen, akik annak idején a horvátországi szerb félkatonai alakulatok fegyveresei voltak, az a vád, hogy 1991 májusában a Vukovár közeli Borovo településen tőrbe csaltak egy horvát rendőri egységet, s annak 12 tagját megölték - mondta el a rendőrség egyik illetékese.
   
A különleges rendőri egység azért tartott a kelet-horvátországi településre, hogy kiszabadítsa két tagját, akiket előző napi járőrözésük során ejtettek foglyul a szerb milicisták.
Ez volt az egyik első fegyveres incidense annak a háborúnak, amelyet a Jugoszláviából kiszakadó Horvátország erői vívtak a belgrádi szerb vezetés támogatását élvező szerb szakadárokkal 1991-től 1995-ig, a négy év harcai mintegy 20 ezer halálos áldozatot követeltek.
   
A borovói rajtaütés tíz résztvevőjét 1993-ban távollétükben egyenként húsz év börtönre ítélte a horvát igazságszolgáltatás.
   
Boris Tadic szerb államfő a múlt héten kereste fel egy másik, szerb fegyveresek által végrehajtott 19 évvel ezelőtti mészárlás helyszínét a Vukovár melletti Ovcarában, hogy bocsánatot kérjen a horvát-szerb háborúban elkövetett bűnökért. Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyöntetűen üdvözölte vukovári látogatását, a szerbiai belpolitikai életben ugyanakkor vegyes fogadtatása volt Tadic gesztusának.

Ezek is érdekelhetik