Külföld

2010.08.26. 05:21

Terrorizmus vádjával letartóztattak két embert Kanadában

Terrorizmus vádjával letartóztattak két embert Kanada fővárosában, Ottawában - jelentette be a kanadai rendőrség szerdán.

MTI

A rendőrség szerdán reggel fogta el a két személyt Ottawa egyik előkelő negyedében lévő lakásában, ahova már házkutatási paranccsal érkeztek.
   
A hatóságok nem közölték, hogy konkrétan mivel vádolják a két személyt. Mindössze annyit mondtak, hogy a büntető törvénykönyv terrorizmusról szóló cikkelyei alapján emelnek vádat ellenük.
   
A szomszédok elmondása szerint egy kétgyermekes fiatal muzulmán házaspárt vittek el a rendőrök. Legalább fél éve élnek ezen a címen, az asszony általában lefátyolozva lépett az utcára, férje pedig kék műtősruhát viselt, amiből arra következtettek, hogy kórházban dolgozhatott.
   
Egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztviselő kijelentette, hogy miként a torontói tizennyolcak esetében ezúttal is Kanada ellen irányuló, belföldi összeesküvésről van szó.
   
Négy évvel korábban Torontóban tizennyolc muzulmánt tartóztattak le, s azzal vádolták őket, hogy terrorista csoportot alkottak, és merényleteket akartak elkövetni. Egyebek között a torontói tőzsde, egy atomerőmű és egy katonai támaszpont felrobbantását tervezték. A csoport tagjai közül egyesek Kanadában születtek, mások Egyiptomból, Szomáliából, Pakisztánból, Srí Lankáról, valamint Trinidad és Tobagóról származnak, de többségükre az volt a jellemző, hogy családjuk már a kanadai középosztályhoz tartozott.
   
Kanadában nagyon ritka, hogy terrorizmus vádjával vonjanak bárkit is felelősségre.
   
A rendőrség csütörtökre ígért bővebb tájékoztatást az ügyről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!