Külföld

2010.04.01. 11:15

Újabb vádak német egyházi személyek ellen

Első ízben vádolnak Németországban gyermekekkel, illetve fiatalokkal szemben elkövetett visszaélésekkel egy hivatalban lévő katolikus főpapot.

MTI

Csütörtöki sajtójelentések szerint Walter Mixa augsburgi püspököt több korábbi áldozat azzal vádolja, hogy mintegy 30 évvel ezelőtt egyszerű papként a felső-bajorországi Schrobenhausenban a testi fenyítés legdurvább eszközeit alkalmazta  gyermekekkel szemben. Mixa a többi között pofonokkal, illetve ökölcsapásokkal büntette őket, ülepüket pedig bottal és szőnyegporolóval verte.
   
Az augsburgi püspökség cáfolta a vádakat, a felső-bajorországi hatóságok azonban vizsgálatot indítottak az ügyben, amely rendkívüli visszhangot váltott ki Németországban. Az elmúlt hetekben napvilágot látott, egyházi személyek által fiatalokkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények után a visszaélések a média értékelése szerint új dimenziót öltöttek.
   
Mindez példátlan lépésre késztette az egyház vezető szervének számító katolikus püspöki konferenciát. Javasolta ugyanis, hogy a nagypénteki istentiszteleteken mondjanak könyörgést az elkövetett bűncselekmények áldozataiért. A püspöki konferencia előzetesen még a könyörgés szövegét is közzétette, a 27 egyházmegyére bízva a döntést, hogy azt felolvassák-e.
   
A katolikus egyház súlyos válságára hívta fel a figyelmet a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lapban megjelent csütörtöki írásában Karl Lehmann bíboros, a püspöki konferencia korábbi elnöke. Lehmann elismerte az elkövetett súlyos mulasztásokat, és azok haladéktalan és teljes feltárását sürgette. Mindezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a püspöki konferencia által korábban elhatározott irányelvek revíziójára van szükség.
   
A súlyos visszaélésekkel vádolt Walter Mixa 1975 és 1996 között szolgált papként Felső-Bajorországban, az állítólagos durva testi fenyítéseket akkor alkalmazta. A sajtóban, illetve a televízióban sorra szólalnak meg a ma 40 és 50 év közötti egykori áldozatok, akik között fiúk és lányok egyaránt voltak. Ezzel szemben az augsburgi püspökség abszurd és koholt vádakról beszél, amelyeknek egyedüli célja a hivatalban lévő püspök lejáratása.
   
A Die Welt című konzervatív napilap csütörtökön arról számolt be, hogy valósággal "égnek a vonalak" abban a telefonközpontban, amelyet a katolikus egyház létesített a szexuális és egyéb visszaélések áldozatainak segítésére. Naponta több száz telefonhívás érkezik, ilyen méretű "rohamra" az illetékesek nem számítottak - írta a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!