Szemerei János püspök szerint egy krízishelyzet sokakat elgondolkodásra késztet

Szemerei János, a ­dunántúli evangélikus ­egyházkerület püspöke fogalmazott így lapunknak a minap Barlahidán, amikor a harmadik legnagyobb magyarországi történelmi egyház jelenlegi helyzetéről, feladatairól és kihívásairól váltottunk vele szót. Mint mondotta: ma hazánkban mintegy 215 ezer fő vallja magát evangélikus vallásúnak, ugyanakkor ez csak egy olyan egzakt szám, aminek a statisztikák készítésekor van szerepe, miközben az jóval lényegesebb, hogy az egyénnek milyen a kapcsolata az Istennel.

– Azt gondolom, hogy az idei esztendő, az a krízishelyzet, amiben jelenleg élünk, ebből a szempontból sokakat késztetett elgondolkozásra – folytatta a püspök. – A nehéz időknek rengeteg pozitívuma van, az igazán mély dolgokat, mint amilyen a hit kérdése is, akkor értjük és ismerjük meg igazán, amikor a magunk törékenységével szembesülünk. Az emberek ezt kevésbé veszik észre önmagukon, hiszen a legtöbben irtózunk attól, hogy a nehézségeinkkel, problémáinkkal szembenézzünk, mi azonban azt valljuk, hogy a törékenységünk megismerése nem tragédia, hanem maga a valóság. Ahhoz, hogy az életünkben értékekre leljünk, hogy kapaszkodókat keressünk és találjunk, fontos szembenéznünk az utunkba kerülő nehézségekkel. Ezért aztán úgy vélem, hogy a 2020-as esztendő sokakat visszavezet Istenhez, azt pedig örömmel látjuk, ha ezt az utat az evangélikus egyház tanításain keresztül találják meg az emberek.

Szemerei János kérésünkre kitért Zalára is. Mint mondotta, ebben a megyében valóban kevés – még az országos átlaghoz képest is – az olyan lakos, aki az evangélikus felekezethez tartozónak vallja magát, de gyülekezetből sincs sok. Ez utóbbi egyrészt történelmi okok miatt alakult így, másrészt az aprófalvas településszerkezet nem igazán kedvez a gyülekezeteknek. Szórványként működnek, lemorzsolódnak.

– A meglévő gyülekezeteink sem nagyok, de mindegyik nagyon fontos szerepet tölt be a maga helyén – magyarázta a püspök. – A történelem arra is megtanított bennünket, hogy azt a kevés embert még jobban meg kell becsülnünk, hiszen éppen az ilyen kis közösségekben élő evangélikusoknak nagyobb a hithez való ragaszkodása, ők mutatnak példát a népesebb gyülekezetek, a nagyobb városokban élő testvéreink számára.

A magyar vidék léte a legtöbb esetben gazdasági kérdés. Régen is annyian éltek egy-egy településen, egy-egy térségben, amennyi annak az eltartó ereje volt. Az életünk változott meg. Régen száz hektár megműveléséhez több száz ember kellett, ma a gépesítés miatt ugyanakkora földterületen néhányan gazdálkodnak csupán. A helyiek számára nyilvánvaló tragédia, hogy a falvak korábbi virágkorához képest jóval kevesebben élnek a vidéki kistelepüléseken, az egykor falvakban élő lakosság jelentős része már a XX. század második felében megindult a városok felé. Emiatt pedig nagy számban láthatunk igencsak siralmas helyzeteket: az iskolák bezártak, a közlekedés leépült, s a még lakott falusi házak jelentős része is lerobbant, rossz műszaki állapotban van.

Szemerei János úgy véli, minden egyháznak kötelessége ezekhez a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, az evangélikus felekezetnél pedig fokozottan odafigyelnek arra, hogy a hívek soha ne maradjanak magukra.

– A lelkésznek akkor is kötelessége gyülekezetének tagjairól gondoskodni, ha távol kerülnek egymástól – jelentette ki. – Barlahida ebből a szempontból is példa, hiszen nagyon sok itteni lakos költözött el Zalaegerszegre, s mi­után összetartozó közösségről volt szó, szinte egy tömbbe települtek le ott. Akár azt is mondhatnánk, hogy külön városrészt alkottak. Amikor a gyülekezet többsége elkerült a faluból, a lelkészük is követte őket, s onnan járt vissza a Barlahidán maradókhoz. A felfutó lelkészképzésünk eredményeként ugyanakkor ma már nemcsak a klasszikus lelkipásztori munkával tudják a lelkészeink a hívekkel tartani a kapcsolatot, hanem az egyházon kívül is van feladatuk. Egyre többen vannak, akik például oktatási intézményekben, kórházakban vagy éppen börtönökben helyezkednek el mint pedagógusok vagy pszichológusok, és úgy nyújtanak segítséget embertársaiknak – hangsúlyozta Szemerei János.