Kosárlabda

2011.06.18. 08:09

Gyengült, de ehhez képest is alulteljesített a Kanizsa KK:

Hiába vágyott a legjobb négy közé a 2010/2011-es, NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokságban a Kanizsa KK-DKG East, a gárda a csalódást keltő 17. helyen fejezte be a szezont.

Benedek Bálint

Mint ismert, a kanizsaiak az előző szezonban a tabella 5. helyén zártak és az előrelépés érdekében edzőt cseréltek: Kovács Nándort a korábbi sokszoros válogatott játékos, Farkas László váltotta a kispadon. Eleinte úgy tűnt, az előző idény húzóemberei, a ponterős center, Koma Dániel és Mihalics Zoltán is maradnak Kanizsán, és rövidesen csatlakozik hozzájuk a térdsérülésből lábadozó Kasza Dániel is. És erősített is a KKK: az NB I-től búcsúzó Dombóvárból Balogh László és Klír Zsolt érkezett, akiktől sokat várt a vezetés. Tovább javította a kilátásokat, hogy az élvonalbeli Kaposvárból kettős igazolással Kanizsán is játszott a fiatal Kovács Soma, Fónai Richárd és Bíró Bence.Mindezek után reálisnak tűnt a csapat célkitűzése, az első négy hely valamelyikének megszerzése, ám közvetlenül a tavaly őszi rajt előtt érkeztek az első rossz hírek: Koma váratlanul eligazolt, a kevés edzést látogató Miha- licstól pedig a klub vált meg. Csak ráadás volt, hogy Kasza és a kaposvári különítmény sem tölthetett annyi időt a csapattal, mint kellett volna.


A kanizsaiaknak tehát év közben kellett újratervezniük a több poszton is meggyengült gárdát, miközben fájó vereségeket szenvedtek el, s hosszú idő után elveszítették hazai veretlenségüket is. A négy közé jutásról szőtt álmokról viszont akkor sem mondtak le, amikor az alapszakasz közepén az addig szenzációs formában játszó Babócsai Péter munkahelyi elfoglaltságok miatt távozott.- Tény és való, az újabb érvágás sokkolt bennünket - fogalmazott Farkas László edző. - Ekkor öt győzelemmel és hat vereséggel a nyolcadik helyen álltunk a tabellán, s éreztük, hogy ezzel az állománnyal a dobogó közelébe sem kerülhetünk.

Az alapszakaszt a gépgyáriak az elmúlt négy év legrosszabb eredményével zárták, a 17-24. helyért zajló rájátszásába kerültek. Sovány vigasz, hogy az alsóházban aztán mindössze egyszer kaptak ki, így a 17. helyen fejezték be a küzdelmeket.- A jóval gyengébb képességű csapatok ellen kiütközött a rutinunk - mondta erről az időszakról a tréner. - Amúgy kritikán aluli teljesítmény, hogy középtávolról 30, a büntetővonalról pedig 50 százalék körüli pontossággal dobtunk. Heti három edzésen ezt nem lehetett javítani, pláne, hogy a játékosok olykor fejben sem álltak készen.Farkas László szerint a gárdából hiányzott egy magabiztos, minden meccsen jól teljesítő húzóember. Ugyanakkor van a szezonnak pozitívuma is: a gárda védekezése nagyon sokat javult: az alapszakaszban a második legkevesebb pontot a Kanizsa KK kapta.- Ettől függetlenül mérhetetlenül csalódott vagyok - tette hozzá az edző. - Ezzel a kerettel legalább a középkörig el kellett volna jutnunk.

Horváth Balázs, a Kanizsa KK-DKG East elnöke érdeklődésünkre elmondta: a csapat jövője még bizonytalan, a költségvetésük még nem állt össze. A hónap végére talán kiderül, milyen céljaik lehetnek a következő szezonban.


A bajnokság alapszakaszának huszonkét fordulója alapján számított statisztikák szerint a Kanizsa KK keretében a legtöbb pontot (szám szerint 275-öt) az irányító és bedobó Tóth Olivér szerezte, amihez nyilván hozzájárult az is, hogy 644 játékperccel ő volt a csapatból legtöbbet a pályán. A legjobb kanizsai lepattanózó a center Hoffmann Balázs (meccsenként 6,9-es átlag), illetve a társak neki köszönhették a legtöbb (mérkőzésenként 1,8) gólpasszt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!