2006.12.19. 03:29
Egy kosár - micsoda különbség...
Zalaegerszeg (ka) - A körülmények szinte megegyeztek, mégis ég és föld a különbség a Zala Volán-ZTE női kosárlabdacsapata múlt heti és most vasárnap lejátszott bajnokija között...
Bencze Tamás vezetőedző tegnap sem titkolta, hogy feszült hangulatú mérkőzésen jutottak túl, hiszen ő maga is technikai hibát kapott.
- Nem véletlenül kaptam figyelmeztetést, hiszen a játékvezetők elképesztő felfogásban bíráskodtak - mondta a zalaiak szakvezetője. - Gyengén kezdtünk, főleg a védekezésünk nem állt össze, de a második negyedben elkaptuk a fonalat, s tíz ponttal is vezettünk. A harmadik negyedben letámadott a Cegléd, játékosai ütöttek-vágtak, de ez a kiscsapatok egyik fegyvere, s nyertek már ezzel a ceglédiek. Viszont a faultok megtorolatlanok maradtak, s ezt nehezményeztem én is.A mérkőzés vége újra nagyon izgalmas lett, hiszen 8 másodperccel a vége előtt még négypontos hátrányban volt a Volán együttese.
- Creamer egy-egyezett, s egyenlített, majd a hazaiak jöttek az alapvonalról. A bedobást elcsípte Szélesy, s az utolsó másodpercben a palánk alól szerezte meg a győztes kosarat - idézte fel Bencze Tamás az utolsó másodpercek történéseit.
Vagyis, az, ami elúszott a végén egy hete, most visszajött, s leginkább ennek örülnek az egerszegiek. Megküzdöttek ezért a sikerért, s emiatt is nevezte karácsonyi ajándéknak ezt a sikert a közlekedésiek szakvezetője.
A Zala Volán az idén már nem játszik mérkőzést, a héten csütörtökig még edzenek a lányok, majd szűk egy hét pihenőt kapnak, hiszen január 7-én folytatódik a bajnokság számukra is.