Keszthely

2015.12.02. 14:28

Jobban adóztaták a multikat

Keszthely – Herold János, a Jobbik önkormányzati képviselője továbbra is úgy látja, hogy a multiknak többet kellene adózniuk.

Szabó Judit

A képviselő a szerdai sajtótájékoztatóján felidézte a legutóbbi önkormányzati ülésen történteket. Javaslatot tett arra, hogy a multinacionális cégek a helyi építményadó törvényi maximumát fizessék 2016 elejétől, vagyis a jelenlegi 1500 forint helyett négyzetméterenként 1821,2 forintot. A képviselő elmondta, hogy Ruzsics Ferenc polgármester nem értett egyet a változtatással, és az adó jelenlegi szinten tartása mellett érvelt. Herold János jelezte: egyedül Nagy Bálint alpolgármester támogatta a jobbikos javaslatot, amit végül a képviselő-testület elvetett, így tehát nem változik az adó mértéke. Herold János leszögezte, azért tartotta volna jónak az adó emelését, mert akkor közel 20 millió forint többletbevételre tett volna szert az önkormányzat, s így el lehetett volna törölni a kommunális adót, egyfajta közérzetjavító intézkedésként, levéve némi terhet a lakosságról. Közölte, tovább keresik a lehetőségét annak, hogy igazságosabb adórendszert alakítsanak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!