Keszthely

2014.10.04. 19:20

DK: Fontos az együttműködés a civilekkel

Keszthely - A demokrácia alapjairól, az élhető városokról és a megyei fejlesztési elképzelésekről tartott sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció és az Együtt - a Korszakváltók Pártja.

Keszey Ágnes

A Demokratikus Koalíció nagy jelentőséget tulajdonít a választásoknak, ezért is állított jelölteket minden körzetben – mondta el Niedermüller Péter. A DK alelnöke, Európai Parlamenti képviselő kifejtette:

Niedermüller Péter (balról), Kovács Viktória polgármesterjelölt és Nagy Zoltán. Bevonnák a civileket is a közéletbe. Fotó: Keszey Ágnes

– A kormány intézkedéseivel és FIDESZ-es jelöltek „mögöttünk a kormány" szlogenjével nem értünk egyet, a pályázati támogatásokért mindenkinek egyenlő eséllyel kell indulni.. Fontosnak tartjuk a civilek bevonását is a helyi önkormányzatokba. Célunk a települések, az oktatás fejlesztése és a munkahelyteremtés, hogy az emberek itthon, egy élhető országban boldoguljanak. Ellenzéki jelöltjeinkkel jobb irányba fordulhat az ország – mondta a DK alelnöke.

Nagy Zoltán megyei listavezető a térségbeli tervekről szólt: – Zala a leszakadó megyékhez tartozik. Stadionépítések helyett gyorsforgalmi utak kialakítását tartjuk fontosnak, melyek nagy cégeket, termelőüzemeket is vonzanának a térségbe, amelyek munkahelyeket tudnak teremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!