Keszthely

2014.09.09. 14:31

Önkormányzat 2014 - Vadai Ágnes: mindenhol állított megyei listát a DK

Keszthely - A Demokratikus Koalíció (DK) leadta a szükséges ajánlásokat, vagyis mindenhol állított önálló megyei listát - mondta el a DK alelnöke kedden Keszthelyen.

Keszey Ágnes

Demokratikus, élhető, barátságos Keszthely megteremtése a cél – mutatta be a helyi jelölteket Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke. Kovács Viktória, az Együtt a demokratikus Keszthelyért! polgármesterjelöltje és Molnár Tibor, az Együtt 2. sz. választókerületi elnöke kiemelte: terv a helyieknek ingyenes parkolás bevezetése, a buszjáratok átszervezése, a kerékpáros közlekedés körülményeinek javítása, a szezon meghosszabbítása.

Molnár Tibor választókerületi elnök,  Együtt - Korszakváltók Pártja, Zala 2. sz.választókerület ,Kovács Viktória polgármesterjelölt, Együtt-Demokratikus Koalíció, Vadai Ágnes alelnök, Demokratikus Koalíció, Nagy Zoltán megyei listavezető, Demokratikus Koalíció

A DK megyei közgyűlési listája kapcsán Vadai Ágnes úgy fogalmazott: „Kövér és Manninger – klónok” helyett jelöltjeik, részt vesznek a közéletben és ismerik a problémákat: Nagy Zoltán, listavezető szerint a megye nem vonzó befektetők számára, mert „egy-két oligarchia” uralja a térséget”. Fontosnak tartja gyorsforgalmi utak létrehozását Győr és Sopron irányába; tenni azért hogy „Zalaegerszeg ne csak a betanított munkások fellegvára legyen”,és országos hírű rendezvények szervezését.

 

Ezek is érdekelhetik