Keszthely

2013.05.08. 16:44

Daganatos betegeket segítenek

Keszthely - Pályázati támogatással speciális betegágyakat vásárolt a Keszthelyen és környékén működő Teréz - Egy nap a holnapért Alapítvány. Sajtótájékoztatón számoltak be a beszerzés céljáról.

Szabó Judit

Dr. Szutrély Péter, a kuratórium elnöke a Zalai Hírlapnak elmondta, hogy alapítványuk olyan embereket támogat, akiknek a  családjában súlyos, elsősorban daganatos, gondozásra szoruló beteg van. Tavaly 1,5 millió forint pályázati támogatást  nyertek, s a kuratórium úgy döntött, hogy speciális ágyakat vásárolnak, amelyek megkönnyítik a betegek otthoni ápolását.

Egy ilyen ágy 3-400 ezer forintba kerül. A támogatásból három darabot  vettek, teljes felszereléssel, többek között felfekvést gátló matraccal, betegemelővel, valamint ágy melletti vérvizsgálatokhoz szükséges felszereléssel. Mivel az alapítvány működési területe  Keszthelyre és környékére terjed ki, ebben a térségben szeretnék használatba adni az ágyakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!