Keszthely

2013.04.16. 11:07

A Sigray család visszakapta hagyatékát

Keszthely - A gróf Sigray Antal hagyatékából származó, majd a letétbe helyezett, évtizedeken át állami tulajdonban lévő műtárgyakat szolgáltatott vissza kedden a Helikon kastélymúzeum a család örököseinek.

Sámel József

Pálinkás Róbert házigazda igazgató köszöntőjében jelezte: nyolcvanhat műtárgyat (porcelánokat, bútorokat, festményeket, stb.) érint az átadás, melyekkel kapcsolatosan Márton Péter, a múzeumot fenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: mérföldkő, hogy a tulajdonosok visszakapják egykori műtárgyaikat, azok ugyanis jogszerűen nem tartoztak az állam tulajdonába. A sorsukról már több mint két évtizede megkezdődött az egyeztetés, ám 2004 márciusában megállt a folyamat. Az állam akkor úgy rendelkezett, mindent meg kell tenni, hogy az érintett műtárgyak állami tulajdonban maradjanak, azokat a közönség láthassa. Az ügy jogi kényszerpályára került, a bíróság döntött egy-egy tárgy esetében. 2011-től felgyorsult a rendezés, az egyeztetés, melyeknek köszönhetően az MNV Zrt. a kormányzati szándékkal megegyezően az igényeket és a jogszerűséget alapul véve döntött, majd a nyolcvanhat tárgyat törölték a Helikon kastélymúzeum szakleltárából. Halász János kulturális államtitkár úgy fogalmazott, itt volt az ideje, hogy e lépést megtegyék. Elmondta: a kormány jó úton jár, hogy hamarosan befejezze a kulturális rendszerváltást, melynek az is része, hogy visszaadja azokat a javakat, melyek nem övé. Hozzátette: a Helikon kastélymúzeumban pótolják mindazt, amit kell. Amellett, hogy a kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja az intézmény fejlesztéseit, odafigyelnek a működéséhez szükséges forrásokra is.

Osztroluczky Dénes (balra) átveszi a hagyatékot jelképező vázát Lázár János államtitkártól. Fotó: Sámel József

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár bocsánatkéréssel kezdte beszédét. Úgy fogalmazott, a Sigray örökösöknek jár a megkövetés, hiszen az elmúlt 22 évben méltánytalanságok érték a családot egykori javaik visszaszerzésének folyamatában. Azt mondta, jár a bocsánatkérés azoknak is, akik hasonló helyzetben vannak, hiszen Magyarország annak idején egyszerűen elkobozta, ellopta a megőrzésre rábízott, letétbe helyezett javakat. Hangsúlyozta: május elsején a Miniszterelnökségen belül beindítják a letétbe helyezett javak titkárságát, melynek feladata lesz, hogy a második világháború és a rendszerváltás közötti időszakban az államra bízott javakat felülvizsgálja, azokról jegyzéket készítsen, s a vitathatatlanul nem állami tulajdonban lévő tárgyakat visszaszolgáltassa jogos tulajdonosaiknak.

Az átadási ceremónia résztvevői a hagyaték alkotta enteriőrben a Festetics-kastélyban. Fotó: Sámel József

Szavait követően a nyolcvanhat műtárgyat jelképezve, egy vázát adott át a család a Sigray család tagjának, Osztroluczky Dénesnek. Ő köszönetében hangsúlyozta: örülnek, hogy sikerült a megegyezés, azt pedig különösen nagy eredménynek tartja, hogy ezzel egy komplex folyamat indult el Magyarországon. Pálinkás Róbert a sajtótájékoztató végén bejelentette: a család döntésének köszönhetően a szezon végéig a Sigray hagyaték több - gyorsan nem pótolható - darabja a kastélyban marad letétben, így azokat a látogatók egy ideig még megtekinthetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!