Kerkabarabás

2016.04.04. 17:35

A művelődési ház tetőzetének felújítását tervezik 2016-ra

Kerkabarabás – A nagyterem belsejének csinosításával már tavaly megkezdte a művelődési ház felújítását a település önkormányzata. A programot idén szeretnék folytatni, ám pályázati támogatás hiányában csak kisebb munkákat tudnak felvállalni.

Gyuricza Ferenc

Többek között erről beszélt lapunknak a község gazdálkodása kapcsán Vidáné Kerese Zsuzsanna polgármester. Kiemelte: tavaly előre tervezetten fogták vissza a költéseiket annak érdekében, hogy az esetleges pályázathoz biztosítani tudják az önrészt.

– Bízunk abban, hogy lesz kiírás, amin el tudunk indulni – magyarázta a polgármester. – Az épület tetőhéjalását kellene lecserélni, s a számításaink szerint ennek legalább ötmillió forint lenne a költsége. Az önrészt tudjuk biztosítani, a teljes viszont azonban nem.

Vidáné Kerese Zsuzsanna polgármester több tervet is felvázolt

Vidáné Kerese Zsuzsanna azt is hozzátette: tavaly belső csinosításokra végeztek, székmagasságig lelambériázták a falakat, a többi felületet újrafestették, s új karnisokat, függönyöket is vásároltak. Ezzel a mai, modern kornak megfelelő állapotba került a rendezvények lebonyolítására használt nagyterem.

– A 2016-os tervek között szerepel a művelődési ház udvarának parkosítása, illetve az ott található pavilonok felújítása is – magyarázta tovább a polgármester. – Ez utóbbiakat mindenképpen elvégezzük, az a szándékunk, hogy a község búcsúi ünnepére, június utolsó vasárnapja végezzünk vele.

A Kerkabarabás Községi Sport- és Kulturális Egyesület színjátszói (képünkön balról Becze Klára, Asztalos Ibolya, valamint Paál Bernadett a Buta asszony című előadás közben) is kapnak anyagi támogatást

A mintegy 300 lelkes község önkormányzati vezetője a kérdésünkre egyéb terveikről is beszámolt. Mint mondotta, nagy feladat a ravatalozó felújítása, ez azonban vélhetően 2017-re marad, hiszen szintén komoly anyagi vonzata lenne. Ugyanakkor már idén csatlakoztak az útőr programhoz, öt fővel kezdték meg a külterületi mezőgazdasági és a hegyi utak karbantartását, árkolását. A polgármester kiemelte: ezáltal munkát is tudnak biztosítani a faluban élő állástalan személyeknek.

– Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a helyi civil társadalom erősítését – sorolta tovább a polgármester. – A településen évek óta eredményesen működik a Kerkabarabás Községi Sport- és Kulturális Egyesület, amely a nevének megfelelően többfunkciós tevékenységet végez. A lehetőségeink függvényében az ő munkájukhoz is igyekszünk támogatást nyújtani, így erre 2016-ban is vállalást tettünk. Az egyesület mindezt úgy viszonozza, hogy színjátszó kör fellép az önkormányzati rendezvényeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!