Halomsírokat rejt a zalai erdő

A fiatal régész ugyanis azt gondolja, ahol ennyi halomsír található, ott szinte bizonyos, hogy villának is kellett lennie. Ez pedig akár arra is bizonyíték lehet, hogy municipium – azaz egy korabeli nagyobb település – is állhatott Szilvágy térségében.

A halomsírokat dr. Gürtler Katalin és a Zalaerdő nyugalmazott munkatársa, Bécs Jenő társaságában keressük fel. A férfi úgy ismeri a térséget, mint a tenyerét, azt is hol tudja, hol találhatóak ezek a csoportokban való elhelyezkedésük okán a népi emlékezetben csak hármas halmoknak nevezett temetkezési helyek. Nem csupán azokat segítette felkutatni a régésznek, amelyeket a múzeumi összeírásokból is ismerhetünk, hanem újabbakat is sikerült felfedezniük közösen.

A legtöbb halomsír a település közigazgatási határának a peremén, egy erdősült területen, az erdészeti út mentén található. Egy laikus szemlélő bármikor elmenne mellettük, a régész azonban rögtön rájuk ismert.

– Szilvágy földrajzi fekvésének köszönhetően már nagyon korán az itt megtelepedő népcsoportok kedvelt lakóhelye volt – emelte ki dr. Gürtler Katalin. – Bizonyítja ezt az is, hogy a Krisztus előtt 5000-4300 között létező hatalmas kiterjedésű, úgynevezett Lengyeli kultúra emlékei között a környékbeli Zalabaksával és Pórszombattal együtt Szilvágy községet is számon tartják. Ha a Lengyeli kultúra gyökeret vert itt, úgy vélhetően a római korban is lakott hely volt.

Fotó: Gyuricza Ferenc

A régész hozzátette: a római kori Pannónia tartomány a jelenlegi Zala megyét is magába foglalta. Gondoljunk csak a Sallaként azonosított Zalalövő municípiumra, valamint a Borostyán-út mellett felsorakozó, esetleg attól távolabb eső villákra, kézműves műhelyekre. Kelta eredetű őslakosok egy rómaiak vegyesen éltek itt, éppen a halomsíros temetkezési szokásaik miatt nevezzük őket tumulusok népének. Zala területén a halomsírok bizonyíthatóan az I. század végén jelennek meg, és ez a temetkezési szokás egészen a III. századig tart. A szilvágyi halomsírok tehát ebből az időszakból valók. Többet nem tudunk róluk, ugyanis a feltárásuk egyelőre még várat magára.

– Ezek a halomsírok általában nem tartalmaznak csontokat, hiszen abban az időben a halottakat hamvasztották, bár csontvázas temetkezésekről is tudunk – folytatta dr. Gürtler Katalin. – A hamvasztás általában külön helyen történt, és onnan vitték a maradványokat a temetkezési helyekre. A tumulusok nyugat-keleti tájolásúak, s általában három halom szerepel egy-egy csoportban. A hamvakat kis edényekbe helyezték, majd egy-másfél méter mélységben beásták a föld felszíne alá. Magát a halmot ezt követően húzták. Ezek mérete különböző, függött az elhunyt rangjától, s az is meghatározhatta, hogy mi került még bele a sírba. Van, ahol külön sírkamra is található, illetve előfordultak kocsis temetkezések is, amikor egy teljesen felszerelt római kocsit is a hamvak mellé helyeztek. Ezeknek tehát sokkal nagyobb kiterjedésűeknek kellett lenniük.

Dr. Gürtler Katalin hozzátette: a tumulusok eredetét illetően sokáig tévhit keringett, a népi emlékezet ezeket a halmokat mint török kori ágyúdombokat őrizte meg. Még a a II. császári katonai felmérés térképén is ezen a néven szerepelnek. A római és kelta halomsírokkal több szakember is foglalkozott. Eduard von Sacken a XIX. század közepén mérte fel őket, a térségben ő akkor 263 tumulust talált. Ezek egy része azóta az erdőgazdálkodási és olajipari munkák, valamint a bolygatások és fosztogatások miatt is megsemmisült, a számuk de így is jelentős, s továbbra is fedeznek fel újakat.

Dr. Gürtler Katalin azt is mondja: a környékét Bécs Jenővel közösen bejárva találtak több olyat is, amelyeket sem a Sacken-féle, sem a későbbi összeírások – hiszen volt feltárás 1943-ban és 1966-ban is – nem említenek, mindössze egy erdészeti térképen szerepelnek. Arról, hogy ezek pontosan hol is találhatóak, egyelőre nem beszélhet, mert a jól beazonosítható helyeken szinte rögtön megjelennek a fosztogatók és kincskeresők, akik a régészeti lelőhelyek jogszabályi védelmére fittyet hányva nemcsak a tumulusok környékét kutatják át fémkereső műszerekkel, de meg is bontják azokat.

– Ezekben a tumulusokban cserépedények, használati tárgyak, fegyverek, pénzek, ékszerek és ruhadíszek is lehetnek – magyarázta a régész. – Ezek komolyabb értéket képviselnek, s bizony van piacuk is. Akár a különböző internetes aukciós oldalakon is találkozhatunk velük. Pedig a halmok védettek, és aki megássa őket, az bűncselekményt követ követ el.

Dr. Gürtler Katalin kérdésünkre elmondta: ahhoz, hogy egy hármas sírhalmot feltárjanak, akár milliós nagyságrendű költségkeretre lenne szükség. Erre ma nincs forrás, így a Szilvágy térségében fellelhető tumulusok – a többi zalai halomsírral együtt – vélhetően még sokáig őrzi titkát. Pedig a térség múltjának pontos megismerésében az egyik fehér foltot éppen a római kor jelenti, ez az, amiről viszonylag kevés információ áll rendelkezésünkre. Ugyan történtek már kisebb-nagyobb feltárások, ám azok korántsem bizonyultak elegendőnek a Római Birodalom részét képező Pannónia provincia életének a megismeréséhez.