Hírek

2016.05.06. 12:09

A nők a konyhában ölnek - találkozás dr. Tamási Erzsébet kriminológussal

Nagyon optimista embernek kell lennie annak, aki az élet sötét oldalával foglalkozik. Ezt vallja és gyakorolja dr. Tamási Erzsébet kriminológus, aki nemrégiben Zalaegerszegen tartott előadást.

Magyar Hajnalka

- Ha az embernek az a munkája, hogy csecsemőgyilkosságokat, szexuális bűnöket kutat, muszáj pozitív életszemlélettel ellensúlyozni a sötét oldal terhét - mondja az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa, aki egyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának oktatója is. Dr. Tamási Erzsébet a Nagy Réka klinikai szakpszichológus által vezetett pszicho est vendége volt a közelmúltban a Mimosa kávézóban. - Tizenéves korom óta foglalkoztat, hogy milyen teremtmény is az ember. Miért van az, hogy megkínozza, megöli a másikat, amikor olyan jól ellehetnénk az ebből fakadó temérdek szenvedés nélkül. Minden kutatás oda lyukad ki, hogy a bűnök hátterében alapvetően két ősi biológiai hajtóerő munkál, az agresszió és a szex.

A kriminológus 2005-ben megjelent, Bűnös áldozatok című könyve annak idején nem kis vihart kavart, ugyanis a női elkövetők szempontjából elemezte a családon belüli erőszakot.

- A társadalmi közmegítélés szerint a nők gyenge, védelemre szoruló angyalkák, a férfiak pedig családra veszélyes démonok. Ez azonban korántsem igaz. S nem azért, mert én így gondolom, hanem többezer átvizsgált tényszerű bírói ítélet tanúsága szerint. A statisztika azt mutatja, az erőszakos cselekmények 30 százalékában nő bántalmazott férfit. És ne amolyan sírós tányérzúzásra gondoljunk, hanem kemény testi sértésre, netán gyilkosságra.

Dr. Tamási Erzsébet kriminológussal (balról) Nagy Réka beszélgetett a pszicho esten

E tények azért nem jelennek meg nagyobb súllyal a köztudatban, mert a férfiak annyira szégyellik a történteket, hogy - amennyiben túlélik - maguktól szinte soha nem tesznek feljelentést. Hiszen ők az erő, a határozottság letéteményesei, hogyan is válhatnának áldozattá. Ha mégis kiderül az eset, a férfiak legtöbbször önmagukat vádolják, úgy érzik, megérdemelték, amit kaptak - világítja meg a hátteret.

- A nők ilyen helyzetben a tagadásba menekülnek - folytatja Tamási Erzsébet. - Azt mondják, véletlen volt az egész, vagy talán meg sem történt. A forró húsleves csak úgy ráborult a párjukra, netán belefutott az a botor a krumplihámozó késbe. Amúgy ez a két legtipikusabb elkövetési mód, a helyszín pedig az esetek döntő többségében a konyha. Míg ha férfi követi el az erőszakot, az leggyakrabban a hálószobában esik meg. Nem csak nálunk, az egész világon így van ez.

Az elkövetők életkorát tekintve azonban már kilógunk a sorból. Míg nyugaton általában 25 - 45 éves kor közé esik az erőszakos cselekmények zöme, nálunk később sem csitulnak az indulatok, egészen 70 éves korig hajlamosak vagyunk bántalmazni a családtagjainkat. Mindkét nemre nézve közös jelenség, hogy igen gyakran a kocsmából hazatérve durvul el a hangulat. A kölcsönös bántalmazás ugyancsak gyakori, ám a fentiek miatt ilyen esetben is általában a férfit kiáltják ki egyedüli bűnösnek. Tény, ők nagyobbat tudnak ütni.

- A gyerekek már kicsi koruk óta azt tanulják mindenütt, hogy nőt megütni tilos. Az a szánalmas közmondás, hogy az „asszony verve jó”, csak kevesek önigazoló jelmondata, a közfelfogás nem azonosul vele. Ugyanakkor az is igaz, hogy a női agressziót sokkal elnézőbben kezeli a társadalom. Ha egy filmben nő pofoz fel férfit, az legtöbbször humoros, vagy jogosnak tűnő jelenet, míg fordítva mindig a brutalitást szimbolizálja. Az is beszédes, hogy a nők által elkövetett gyilkosságok esetében a környezet sokkal gyakrabban keres mentségeket, mint a férfiaknál. Leggyakrabban a „megvolt rá az oka”, vagy a „beteg” érv merül fel, nehezen fogadjuk el, hogy a nő, akit az anyaszerep miatt a társadalom kitüntetett erkölcsi megbecsüléssel övez, a saját agressziójától vezérelve ölhet.

A nő a tisztaság, odaadás, kedvesség jelképe, míg a férfiszerephez eleve hozzátartozik némi legális erőszak. Hiszen annak idején meg kellett védeniük a családot a kardfogú tigristől, később pedig természetesen nekik kellett elmenni a háborúkba, hogy ott embereket öljenek. A nők tehát az évezredek során kevesebb gyakorlatot szereztek abban, hogy miként bánjanak a bennük rejlő agresszióval. Erre mutatnak rá Tamási Erzsébet női terroristákkal foglalkozó kutatásai is.

- A szakértők tanácsa az, ha nő is akad a terrorista csapatban, elsőként vele kell végezni - halljuk a döbbenetesen csengő megállapítást. - A női terrorista ugyanis nem ismer határt és nem ismer kegyelmet, se lát, se hall, végzi a feladatát. Adatok igazolják, ha nő követi el a merényletet, kétszer annyi lesz az áldozat. Egyrészt a meglepetés, másrészt a kegyetlenségük okán. A nők ugyanis, ha megtanulnak valamit, ami eredendően nem következne klasszikus szerepükből, hajlamosak azt nagyon precízen elvégezni. Amerikában például a bankrablásoknál leggyakrabban afroamerikai nő vezeti az autót. Ők a legjobb sofőrök, mert figyelnek, jók a reflexeik és pontosak.

De kikből lesznek a gyilkosok? Milyen út vezet idáig?

- Ezt a kutatók is nagyon szeretnék tudni - reagál a szakember. - Temérdek vizsgálat próbált már fényt deríteni rá, hogy mi bújik ilyenkor elő az emberből, mi kattan be, de nem hoztak egyértelmű eredményt. Ráadásul maguk a gyilkosságok és a gyilkosok is nagyon sokfélék. Általánosságban annyi elmondható, hogy az átlagos elkövetőknek (nem a sorozatgyilkosoknak) alacsonyabb az IQ-juk, instabil a temperamentumuk, s a környezetükben valamilyen formában tartósan jelen van az agresszió. Hogy mi lehetne az ellenszer? Nagyon banális válaszom van erre: a másikra odafigyelő szeretet. Érdekes módon azokban a családokban, ahol tartósan fészket rak ez az érzés, nem ölik egymást. És azt is jó észben tartani, hogy ebben tényleg mi vagyunk a főnökök, a szeretet karmestere mindig a nő.

Névjegy:

Dr. Tamási Erzsébet eredetileg biológusnak készült, majd mégis az ELTE történelem-néprajz szakán tanult, később történelemből egyetemi doktori címet is szerzett. Tanulmányait a régészet és a szociológia területére ugyancsak kiterjesztette. Egy ideig Kosáry Domokos mellett volt tudományos munkatárs, majd tíz évig a Gondolat Kiadó felelős szerkesztőjeként dolgozott. Innen került egy kriminológiai laphoz, majd büntetőjogból és kriminológiából is PhD doktori fokozatot szerzett.

 

Prostik, új szerepkörben

Tamási Erzsébet a fővárosi prostitúciót is górcső alá vette. Feltette a kérdést: miért is járnak a férfiak prostituáltakhoz? A válasz jóval bonyolultabb a nyilvánvalónál. Természetesen nyomós ok az intenzívebb szexuális élmény igénye, de emellett gyakran felbukkant érvként az intimitás és a beszélgetés iránti vágy is. Újabb tendencia, hogy ezeket az alkalminak szánt kapcsolatokat belengi a „barátnő feeling”, tehát a valós kötődés, odafigyelés látszata. A gépiesen ledarált szimpla „menetnél” persze jóval többe is kerül a kuncsaftnak, ha csókra, ölelésre vágyik, vagy arra, hogy ne legyen időkorláthoz kötve az együttlét. A törzsvendégeknél újabban felbukkanó szokás, hogy a heti két találkából csak az egyik jelent szexuális aktust, a másik beszélgetéssel telik. Az érintett férfiak lelki hiányérzetről számoltak be a kutatónak. Az újabb tendenciák szerint a prostitúció színtere is változik, az utcákról az internetre vándorol a placc. S az is kitűnt egy két évvel ezelőtti kutatásból, hogy egészen új rétegek árulják pénzért a testüket. Mégpedig gimnazista lányok, akik ráérő idejükben saját fiú osztálytársaik által kiközvetítve kínálják bájaikat idősebb uraknak. Nem éhező intézeti árvák, hanem budai úrigyerekek, akiknek divatos cipőre kell az egy alkalomért járó 150 ezer forint.

Amúgy a nemi erőszak sem csak a férfiak privilégiuma. Egyetemisták beszámolói támasztják alá, egy-egy vadabb buliban megesik, hogy a leitatott, kikötözött, ajzószerrel „előkészített” férfiak akaratuk ellenére keverednek aktusba, amiből időnként a segédeszközök sem hiányoznak. És nem igaz, hogy „biztos jó volt nekik....”, a beszámolók szerint komoly traumaként élik meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!