Hírek

2017.08.22. 16:06

Virágzó agávé - kustánszegi képeslap

KUSTÁNSZEG Az elmúlt hetekben többször is írtunk lapunkban a kustánszegi agávéról, a negyvenkét év után virágzó kaktuszról, amelynek messze tájakról is csodájára jártak augusztusban. Az Ábrahám Gyuláék kertjében lévő, legalább hat méter magasra törő virágszáron a hatalmas virágtányérokat hamar észrevették a turisták is. Első ott jártunkkor – még a virágzás kezdetén, augusztus elején – éppen egy kerékpáros csoport érkezett a faluba.

Győrffy István

- Budapestiek vagyunk, a Vadása tónál táborozunk, s erre kirándulva fedeztük fel a növényt. Éppen a napokban hallottam arról, hogy Miskolcon is virágzik egy agávé, s lám, ebben a kis zalai faluban is ilyenre bukkanunk. A környék tavait járjuk be, előzőleg Csesztregen voltunk, s úgy tudjuk, hogy itt is van egy vadregényes tó – mondja egyikük, miután lefotózza a kaktuszt.

- Nagyon boldog voltam, amikor felfedeztem a levelesnek tűnő hajtást, ami aztán gyorsan elkezdett növekedni. Amikor elérte a két métert az erre járó falubeliek is kezdték észrevenni. Mostanra voltak már itt a Balaton környékéről, Kaposvárról. Örülünk, hogy ilyen látványossággal szolgálhatunk a falunknak  – mondja Edit, a feleség, aki azt sem bánja, ha virágzással elpusztul a növény.

- Nem is baj, nem kell többet bevinni télire. Tudják micsoda feladat volt ezt becipelni, hogy ne fagyjon meg? Öt-hat markos fiú is kellett hozzá. Előbb a pincében teleltettük, majd miután oda már nem lehetett levinni, mert nem fért be az ajtón, a garázsba cipeltük be. Volt, amikor traktorral vontattam ki a helyéről. Legalább három méter széles volt és a levelek végi tüskék félelmetesen szúrtak. Többeknek is felajánlottuk, hogy vigyék el, de rajtunk maradt. De nem baj, ezt a virágzást jó hogy láthatjuk – így Ábrahám Gyula.

A faluba látogatók többsége a nyáron nem csak a virágért jött, hanem körül is nézett Kustánszegen,  mert sokan dicsérik már a település látnivalóit, a tóhoz például számosan, rendszeresen visszajárnak pihenni. Sokan már akkor elámulnak a táj szépségén, amikor Csonkahegyhát felől kiérnek az erdők közül, s a völgyön túl megpillantják a szemközti dombra épült Kustánszeget. A széles völgy mögött ugyanis lélegzet elállító panoráma tárul az érkezők szeme elé. Szemben,  a templom fehér tornya villan ki az öreg, lobos fák levelei közül, a tó felé elnyúló dombon pedig az üdülő övezet házai láthatók. A község elrendezése is érdekes, utcái egy magas domb tövében, illetve annak oldalán kanyarognak.

A református templom a domb ormán magasodik, s még csak innét nyílik pazar kilátás a házak fölött a tóra, ami a nyolcvanas évek végétől Kustánszeg legnagyobb vonzereje. A jóléti víztározót három község – Becsvölgye, Németfalu és Kustánszeg -  hozta létre 1987-ben, de a fenntartása mára teljesen Kustánszegre maradt. A strandon nincs belépőjegy, szabadon fürödhet, aki csak szeretne, persze a saját felelősségére. Ezzel, mármint a fürdéssel egy német család kuvasza próbálkozik meg, amikor a parton sétálunk, viszont a part menti nádasok nyiladékában többen is horgásznak. A vendégek egyébként ingyen vehetik igénybe az öltözőket, a zuhanyzókat, a víz minősége kitűnő. Kemping is működik a tónál, s több vendégház vár vendégekre, szobákat adnak ki a kustánszegiek, s az önkormányzatnak is van egy 36 vendég fogadására alkalmas turistaháza.

Megtudjuk, hogy az idén az önkormányzat kulcsos házában többször is voltak csoportok, táncosok is lakták, de szívesen adták ki lány- és legénybúcsúk számára is. Azon túl, hogy folyamatosan látogatják a települést a bakancsos és a kerékpáros turisták, saját szórakoztatásukról is gondoskodnak. Rendezvényeikkel csatlakoztak a Göcseji Dombérozóhoz, amikor is a Tájházuknál volt játék, a templomdombon pedig  motorosok pihentek meg. Augusztus elején rendezték meg a XXI. Kustánszegi Napokat, ekkor nótaestet, zenés táncos rendezvényeket, főzőversenyt tartottak, s együtt örültek annak is, hogy az idén több utca burkolatát sikerült felújítani, a templomdombon pedig  felavatták az új I. és II. Világháborús, turul madaras emlékoszlopot.

Jó Kustánszegen barangolni a faluban, a turistákhoz a helybéliek is hozzászoktak. Kellemes a templomdomb padjain megpihenni és nézni tájat, mely szelídségével örökre a vendég szívébe lopja magát. Nem beszélve a tóról, amelynek erdős, csalitos partja, a nádasok között megbúvó horgász nyiladékok őrzik a táj érintetlenségét.

Visszatérve az elmúlásában büszkén magasodó agávé kaktusz virágzatára, ami egész augusztusban pompázott, s szeptember elejére hervadt el, mintha csak tudta volna, ez az a falu, ahol érdemes volt kinyílnia...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!