Hírek

2017.08.18. 18:10

Az aratásról nyílt kiállítás Szepetneken

Aki manapság azt mondja: nehéz a munkája, az még nem dolgozott kézi aratáson, cséplésen.

Horváth B. Attila

Pedig az volt az igazán embert próbáló, a forróságban naphosszat vágni a kaszával a gabonát, majd marokba szedni, aztán kicsépelni, a régi időkben előbb kézzel, később géppel.

De nem volt mi tenni, tűrni kellett a hőséget, a bögölyök csípését, a port azért, hogy a család asztalára kenyér kerülhessen. Őseinknek, a mindennapok hőseinek állít emléket a szepetneki IKSZT új kiállítása, melyet Sóstainé Márfi Ibolya, a helyi értéktár bizottság elnöke mutatott be.

- Próbáltuk a legrégebbi tárgyi emlékeket összeválogatni, ezért szakajtókból, melencékből (ezekben a fából készült kádakban dagasztották, majd kelesztették a kenyeret) is a legöregebb, a 30-as, 50-es évekből való darabok vannak, az aratóruhák közül az aratógatya a legértékesebb, a legrégebbi - bocsátotta előre Sóstainé Márfi Ibolya. - A tárlat anyagát egyébként a helyiek adták össze, amiért köszönet illeti őket. Itt minden eredeti, semmi sem utánzat.

Az a bizonyos aratógatya

Az aratógatya nemcsak korát, hanem méretét illetően is a tárlat különlegessége. Aki nem látott még ilyet - mint például én -, az rácsodálkozik, hiszen két ember is beleférne.

- Oka volt annak, hogy ekkorára varrták, egyrészt így szellőzött, másrészt nem keveredett bele a növény - magyarázta Sóstainé Márfi Ibolya. - Így könnyen lehetett benne lépni és az arató a lépésével már a kaszának, a következő fogásnak csinált helyet. Ez mindig férfimunka volt. A lányok, asszonyok pedig hordták a munkásoknak a vizet, az ennivalót, kovászos uborkát, szalonnát, hagymát, aludttejet, illetve sarlózással segítettek, markot szedtek, kévét raktak. A kézi cséplés fontos eszköze a cséphadaró, amivel viszont nők és férfiak egyaránt dolgoztak.

Sóstainé Márfi Ibolya az aratási kiállítás előtt. A tárlat szeptember végéig látható - Fotó: Szakony Attila

Erről a Szepetnekről elszármazott dr. Jáni János helytörténész számolt be tanulmányában, melyből részleteket idéz a kiállítás:

"A cséplést végző személyek - akik általában ketten-ketten egymással szemben álltak -, a kezükben fogott cséppel, megfelelő ütem tartása mellett, a sorok (ágyások) végéről ütemre lépegetve verték a kévék kalászos részét. Eközben a 150-200 centiméter hosszú csép nyelét is a "nótához" igazítva forgatták kezükben, úgy, hogy az erős bőrrel végéhez rögzített 70-80 centiméteres csapó bot - a hadaró - ne feszüljön meg. Arra is ügyelni kellett, hogy a ritmusban ne vétsenek, mert ezzel elkerülhették, hogy egymás hadarójára csapjanak. Az ütemes cséplést örömmel hallgattuk, de felszisszentünk, amikor a zsúpra ható suhintások hangját az egymáshoz csapódó botok hangja törte meg" - olvasható a tárlaton.

Azt már újra Sóstainé Márfi Ibolyától halljuk, hogy Szepetnek Károly Róbert uralkodása idején kapott mezővárosi rangot, s az évszázadok alatt 3 malom is működött a határában, vízi hajtással, illetve ha az nem volt, lóval. Sőt, Semjénháza mellett is őrölt egy malom - aminek a molnárja szintén szepetneki volt.

A tárlat szimbolikus eleme három péksütemény: a horvátok fonott kalácsa, a németek stanglija és a cigányok punyája, kenyere. Arra utal, hogy Szepetneken a három náció mindig békében élt együtt...

Ezek is érdekelhetik