Hírek

2017.05.16. 08:37

Apjuk halálért okolták a végrehajtót, rátámadtak az utcán

Nagykanizsa - Testvérpár támadott rá nyílt utcán a bírósági végrehajtóra, a magáról megfeledkezett két férfi ellen nemrég emelt vádat az ügyészség.

Arany Gábor

Az önálló bírósági végrehajtóként dolgozó férfi hivatalos eljárásban több alkalommal kapcsolatba került a testvérpárral, akik jogutódként léptek fel egy végrehajtás során. Ilyen előzményeket követően tavaly október 10-én délután az utcán találkozott össze a végrehajtó a két férfival, akik felelősségre vonták azt hangoztatva, hogy édesapjuk halálát végrehajtó által négy éve folytatott eljárás okozta.

Megfenyegették, emiatt ő is úgy fog járni, mint az édesapjuk. Ráadásul egyikük két alkalommal megragadta a végrehajtó nyakát és megszorította, eközben testvérével folyamatosan a végrehajtó munkáját kifogásolták. Azt is állították, hogy a hivatalos eljárásban a szüleiktől befolyt pénzeket a végrehajtó eltüntette, majd megfenyegették, tudják, hol lakik Zalakaroson és megtalálják, kicsinálják. A megtámadott férfi közben igyekezett a feldúlt testvérpárt csitítani, és rábeszélni őket, hogy hivatali időben, másnap reggel keressék fel az irodájában. Az inzultusnak a rendőrjárőrök megérkezése vetett véget.  A bírósági végrehajtó 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, ám emiatt  nem tett feljelentést a támadói ellen.

A megyei főügyészségtől kapott tájékoztatás szerint  a két férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a kanizsai járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!