2017.05.04. 17:25
Módosul a menetrend Lentiben: kihasználatlanság miatt áll le a járat
Több autóbuszjárat esetében is módosul a menetrend júniusban, illetve van olyan is, amelyik leáll. Többek között erről is tárgyalt a képviselő-testület legutóbbi soros ülésén.
Ez év június 16-tól két regionális autóbuszjáratnál történik változás. Az egyik módosítás szerint a munkaszüneti napok kivételével naponta az autóbuszállomásról a lentiszombathelyi városrészbe közlekedő járat szabadnapokon változatlan menetrend szerint 5.55-kor, munkanapokon pedig 10 perccel korábban, azaz 5.45-kor indul. A másik változtatás a jelentős kihasználatlanság miatt vált szükségessé. Egy járatpárt a munkaszüneti napokon kivonnak a menetrendből, eszerint a Lentiből 7.15-kor Lentikápolnára közlekedő, valamint a naponta 9.13-kor a lentikápolnai településrészből az autóbuszállomásra érkező járatok munkaszüneti napokon leállnak.
Az önkormányzat számára az utóbbi menetrend-módosítás költségcsökkenést jelent.
A bölcsőde főzőkonyhájának fejlesztésére, valamint új eszközök beszerzésére is lehetőség nyílhat. A képen Kiss Csabáné (balra) konyhai kisegítő és Tóthné Bánfi Beáta szakács
Fotó: Korosa Titanilla
Pályázatok beadásáról is döntöttek a képviselők az ülésen. Az egyik napirenden szereplő kiírás keretében lehetőség nyílhat a bölcsőde főzőkonyhája bejáratának és hulladéktárolójának felújítására, valamint eszközök beszerzésre is.
Egy másik pályázat célja a közösségi, művelődési intézmények infrastrukturális fejlesztése. Ennek keretében a lentiszombathelyi városrész kultúrháza bejáratának akadálymentesítését, az előtérben akadálymentes mosdó kialakítását, a klubhelyiség felújítását, továbbá bútorzat és informatikai eszközök beszerzését valósítanák meg.
Az ülésen emellett arról is döntöttek, hogy a város idén is részt vesz a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő versenyen, melyen az elmúlt évben is eredményesen szerepelt.