Hírek

2017.05.29. 17:35

Aáry-Tamás Lajos: nem az oktatás irányával van a baj - Egerszegen tartott előadást az ombudsman

ZALAEGERSZEG - Nem az oktatás irányával van baj, hanem, hogy azt se beszéljük meg, merre menjünk, ezért most inkább csak bolyongunk.

Arany Gábor

Ezt a véleményt dr. Aáry-Tamás Lajos fogalmazta meg, amikor legutóbb a megyeszékhelyen járt előadást tartani. Az oktatási jogok biztosaként 1999 decembere óta dolgozik, hivatalához eddig közel 25 ezer panasz érkezett. Számos alkalommal adott ki állásfoglalást, a változások szükségességére figyelmeztetett, nem egyszer mutatott rá jogsérelemre. Szavai nem maradtak visszhang nélkül, de ahogy fogalmazott, nehéz lenne az eredményességét jól megítélni.

- Arról már sokszor folyt vita, hogy mit és hogyan oktassunk, de a rendszerváltás óta nem tettük fel a kérdést: milyen céllal oktatunk, miért költünk el évente 2000 milliárd forintot - jelölte meg az alapvető problémát. - Ha ezt nem tudjuk, akkor azt sem tudjuk meghatározni, milyen iskolákra van szükségünk, ehhez mennyi tanár kell, ők mennyit keressenek, hány órában tanuljanak a gyerekek - folytatta az ombudsman.

Ezekről beszélni kell, szögezte le, mert az oktatásról mindenkinek joga van véleményt formálni, hiszen a fél ország érintett benne, de az helytelen, hogy az utóbbi években a számok felé ment el a polémia. Ezért tartja rossznak, hogy a kötelező óraszámok megvitatása a közvélemény előtt zajlott. Ahogy a színész vagy az operaénekes munkája se csak a fellépésekből áll, a tanáré sem ér véget azzal, amikor kicsengetnek az óráról. A pedagógus munkája sokkal komplexebb, de az erről szóló diskurzus elmaradt, mondta.

- Bár nagyon sok negatívum van ezzel kapcsolatban, a felmérések mégis azt mutatják, hogy a szakmák megbecsültségi sorrendjében nagyon régóta a második helyen áll a pedagógus - emelte ki. - Ez mutatja, sokkal nagyobb a bizalom irántuk, mint ahogy a benne lévők érzik. Pedig ezt a bizalmat a politika beavatkozásaival nagyon gyakran kikezdte a rendszerváltás óta. Ráadásul hazánkban az oktatás az egyetlen közszolgáltatás, amely szinte minden évben fogyatkozó támogatást kap - hívta fel rá a figyelmet. - Gyakran szokták példaként említeni a finn oktatást.

Ott közel négy évtizeddel ezelőtt indult vizsgálat, kutatás, társadalmi párbeszéd, mégpedig politikai színtől függetlenül, hogy meghatározzák, milyenek lesznek a finnek 50 év múlva. Másfél éves széles körű vitát követően az eredményt tizenkét oldalban foglalták össze, ebben kettő szólt az oktatásról. Szerepelt ebben olyan mondat, hogy a garázsban, sufnikban bütykölőket hozzuk be a szakképzésbe, mert ezek nem hülyék, csak őrültek. Rájöttek, szükség van a csodabogarakra, és nem kell kilökni őket az oktatásból.

Azt is kimondták: nem az iskola a tudás megszerzésének a kizárólagos helye. S még egy mondat: nem hagyhatjuk szüleinket és nagyszüleinket anélkül meghalni, hogy megtanulnánk tőlük, amit ők tudnak. Ami segíti ezt a célt, azt beemelik az oktatásba, ami veszélyezteti, azt azonnal kilökik. Az oktatás a civilizáció hídja, az egyik pillére a múltban van, és rajtunk múlik, hogy milyen pillért építünk magunk alá, mert csak ezen jutunk el a jövőbe.

Aáry-Tamás Lajos ombudsman másfél órás előadásában több, ketyegő időzített bombaként meghatározható problémáról is szólt: roma gyerekek, fogyatékossággal élők oktatása... Fotó: Katona Tibor

Ezt már Törökországban hallottam, de hol vagyunk mi? - kérdezte. - Centralizálunk, üzemszerűen működő egyeniskolákat képzelünk el, ahol nincs idő semmire, különösen a problémás gyerekekre. Több ilyen ketyegő bombánk is van, elsőként említhetem a roma gyerekek oktatását - folytatta.

Úgy látja, koncentráltan kellene pénzt és támogatást áldozni ezekre a területekre, például oly módon, hogy akár háromszor is többet fizetnének annak, aki elmegy Ózd környékére tanítani.

- Lehet felszisszenni ezen, sokallani, de tessék odamenni és csinálni, mert ha nem tesszük, ellenünk fordul az egész - szögezte le.
A másik megoldandó nehéz feladatnak a fogyatékossággal élők oktatását jelölte meg. Kevesebb gyerek születik, viszont növekszik közöttük a problémás, beilleszkedési zavaros, autista, a speciális figyelmet igénylő. Ők is megjelennek a közoktatásban, óvodában, iskolában, egyetemen, és a pedagógia fejlődése nem olyan gyors, mint az orvostudományé. Ráadásul a két szféra párbeszéde sem gyakori: az orvosok nem mondják meg, hogy ezeknek a gyerekeknek mi az állapotuk, milyen akadályokat kellett leküzdeniük, miként lehet rajtuk segíteni.

Ehhez kapcsolódik a szakképzés, ennek átalakítását egyfajta munkás romantika lengi be, ezért vitték el az oktatási tárcától a nemzetgazdasági minisztériumhoz, ahol viszont hiányzik az a tudás, mi módon kell megszervezni az oktatás folyamatát. Viszont a fogyatékossággal élő gyerekek többsége érintett a szakképzésben. Ők speciális oktatást és elbírálást igényelnek, és most csak a legegyszerűbbeket említve: miből kaphatnak mentesítést, de mi az a minimum, amit teljesíteniük kell a bizonyítvány megszerzéséhez az adott szakmában.

- Ez csak néhány azokból a problémákból, amelyek kezelésére nem vagyunk felkészülve - mondta és így folytatta: - Még nem beszéltünk a fenntartható fejlődés, a klímaváltozás kihívásairól vagy a digitális robbanásról, az automatizálásról. Ezek 15 éven belül radikális változásokat hoznak az életünkben, s ahhoz, hogy ezt kézben tudjuk tartani, pár éven belül döntést kell hozni. Nem látom, hogy ennek jele lenne az oktatásban, miközben a mai diákok másfél évtized múlva döntéshozókká érnek, és mi még mindig nem beszélünk arról, miként készüljünk fel az elkerülhetetlen változásokra.

Arról pedig szó sem esik, milyennek képzeljük el magunkat, Magyarországot 30 év múlva. Ma egy multinacionális cég vezetője kreatív, problémamegoldó és csapatban dolgozni képes munkatársat keres. A jelenlegi hazai oktatás ezeket a tulajdonságokat nem igazán támogatja, erősödik a centralizáció az oktatáson belül, megszűnt a tudomány tisztelete és az egészséges verseny, ami ösztönözhetné a fejlődést - mondta végezetül dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!