Hírek

2017.05.17. 18:50

A szakközépiskolásoknak kötelező volt a szakmai vizsga, nem választhattak...

KÖRKÉP - Országszerte több ezer fiatal írta meg szerdán az ágazati érettségi vizsgát. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a tanulóknak kötelezően számot kellett adni szakmai ismereteikről.

Hajdu Péter

Megnéztük, ki hogyan és miből vizsgázott. A szakközépiskolás fiatalok korábban is tehettek érettségi vizsgát szakmai tárgyból, ám eddig saját akaratukból, most viszont mindenkinek kötelező jelleggel szerepel ez a vizsga.

- Eddig ezzel a lehetőséggel főként azok a diákok éltek, akik az adott szakterületen képzelték el a jövőjüket, most viszont minden diáknak kötelező az ágazati érettségi - magyarázta Péterváriné Kiss Sarolta, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti-tagintézményének vezetője, hozzátéve: tanulóik három ágazatban (villamosipar és elektronika, gépészet, közlekedésgépészet) tettek vizsgát.

A Nagykanizsai Szakképzési Centrum másik tagintézményében, a Zsigmondyban bányászat, egészségügyi ismeretek, informatika, illetve a rendész szakirány volt választható, attól függően, ki milyen osztályba járt.

- Nem volt nehéz az érettségi, a feladatlap első részében a lexikális tudásunkat tesztelték, míg a másodikban két esszét kellett megírni - mesélte két rendészhallgató, Nárai Edit és Szijártó Dávid.

Az egerszegi Báthory-iskolában az ágazati érettségi vizsga után boldogan jöttek ki a teremből a 12/D-sek, képünkön közülük négyen, Kaszás Péter, Bóbics Alexandra, Belső Adrienn és Luczi Kristóf Fotó: Katona Tibor

- Az egyik kifejtendő téma a rendőri, illetve a vagyonőri kényszerítő eszközök összehasonlítása volt, míg a másik a jelzőtáblák, útburkolati jelek és rendőri karmozdulatok értelmezéséről szólt - folytatták a diákok, akik hangsúlyozták: az esszé megírásakor arra is oda kellett figyelniük, hogy a megfelelő szakkifejezéseket használják.

Grabant Klaudia, a Thúry György SZKI diákja nagy elánnal vetette bele magát a feladatlap megoldásába
Fotó: Szakony Attila

Dávid elárulta: az ágazati érettségi fontos volt számára, miután a katonasághoz szeretne jelentkezni. Mint megtudtuk: Edit gyógyszertári asszisztensnek készül, így számára nem lett volna létfontosságú ez a tantárgy.

A harmadik tagintézményben, a Thúryban kereskedelemből, vendéglátóipari ismeretekből, illetve közgazdaságtanból tehettek érettségi vizsgát a tanulók.

- Nem hiszem, hogy gondot okozott a diákoknak a szakmai érettségi, hiszen az elmúlt négy évben kiemelt óraszámban tanulták ezeket a tantárgyakat, mivel idén januárig úgy tudtuk: emelt szintű vizsgát kell tenni majd a tanulóknak - árulta el Richterné László Erzsébet, a tagintézmény igazgatója.

Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója érdeklődésünkre közölte: a ZSZC által működtetett szakgimnáziumokban májusban és júniusban a szakmai vizsgatárgyakból 564 tanuló tesz érettségi vizsgát. A szakképzési centrum tíz iskolát működtet Zalaegerszegen, Keszthelyen és Lentiben. Közülük az egerszegi iskolák tanulói 404-en, a keszthelyiek pedig 160-an érettségiznek. A diákok nagy része középszinten érettségizik szakmai vizsgatárgyból. Emelt szintű szakmai vizsgát 21-en választottak, 13-an Zalaegerszegen és 8-an Keszthelyen.

Zalaegerszegen, a ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában is megkezdődött tegnap az ágazati érettségi vizsga.

- Az ágazati szakgimnáziumi képzésben részt vevő tanulóink 67-en írtak, közülük 37-en a vendéglátásban, a turizmusban 17-en, kereskedelem ismeretekből pedig 13-an érettségiztek. A fiataloknak a magyar, a matematika, a történelem és a nyelvi érettségi után ez az ötödik érettségi tantárgyuk. Ha sikerül az ágazati érettségi vizsga, akkor ők egy FEOR számos szakmai képesítést is kapnak. Az érettségizőink egy része kereskedelmi ügyintéző lesz, a vendéglátósok pultos, a turisztika szakosok pedig turisztikai referens képesítést kapnak - tájékoztatott Kónyáné Tömpe Lívia igazgató.

A 12.D osztályból boldogan jöttek ki fiatalok, s természetesen megálltak pár percre, megbeszélni, hogyan sikerült.

Kaszás Péter vendéglátóipari ágazatból érettségizett.

- Számomra az általános tárgyakból volt nehezebb az érettségi vizsga, elsősorban a matematika.

Nárai Edit és Szijártó Dávid, a Zsigmondy-tagintézmény két rendészhallgatója jókedvűen mesélt a feladatokról a vizsgát követően

Érdeklődésünkre, hogy miért választotta a vendéglátós szakot, elmondta: - A családom nagy része vendéglátással foglalkozott, és engem is nagyon érdekel ez a terület. Most a vendéglátóipari írásbeli érettségi gyakorlatilag átfogta az ágazatot. Volt benne szakmai számítás, például ki kellett számítani, hogy egy adott ételből mennyibe kerül majd egy adag vagy esetleg akció esetén mennyi lehet a kedvezmény, mennyi felesleg, illetve veszteség várható. Kaptunk feladatot marketingből és vendéglátó gazdálkodásból is - mondta Péter, akit a későbbi terveiről is megkérdeztünk.

- Érettségi után még egy évig maradok az iskolában a vendéglátás-szervező technikusi minősítésért, aztán néhány évig dolgozom, közben nyelvet tanulok. Gyakorlatot szerzek a szakmában, aztán valószínűleg elmegyek külföldre. Persze, hogy visszajövök. De tapasztalatokat akarok szerezni, és megkeresni az alapokat - hangsúlyozta a leendő vendéglátóipari szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!