Hírek

2016.04.01. 11:39

Kínrímfaragók avagy kultúragitáció Zalában az ötvenes években

1951. augusztus 18-án az esti szürkületben még javában folyt a cséplés Zalaszentmihályon. A terményraktár előtt még álltak a kocsik, az utcán azonban már lelkes úttörők siettek köszönteni a termelésben élenjáró gazdákat.

Kovács Istvánné éppen az esti fejést végezte, mikor a rigmusbrigád megérkezett. Könnyes szemmel hallgatta végig a köszöntőket. Eleget tett a kötelességének, sőt azon felül teljesített. Biczó Józsefék éppen vacsoráztak, mikor a kis konyha megtelt a köszöntőkkel és Lukács Julika rákezdett:

„Jókor szántott és vetett, /nincs okunk panaszra, /idejében aratott,/meg is lett a haszna.

A begyűjtésnél példával /elöljárt kend szépen,/nem volt ilyen gazdag termés/ erre felé régen.

Ami az országnak járt, /azt kend megadta rendben,/ az ország sem hagyja ezért,/ gazduramat cserben./ Példaadó gazda volt kend, /jól rendezte dolgát,/ visszafizeti magának/ ezerszer az ország."

Itt is virág került elő, a köszöntők siettek tovább, hiszen több gazda is túlteljesítette az előírtakat. Az utcán kíváncsian fordultak utánuk, vajon, kihez térnek még be? Valaki megkérdezte: ha én is beadom holnap a feleslegemet, hozzám is eljöttök, pajtások? - írta a korabeli Zala.

A dolgozók életébe jeles napokon, ünnepeken, de még az egyszerű hétköznapokon is a kultúra címén bekerült a politika. Ennek megvalósítására hozták létre az un. kultúragitációs vagy más néven hangulatkeltő (köszöntő) brigádokat, melyeknek feladata a párt politikájának és ideológiájának terjesztése volt.

Kultúrbrigád aratásnál, 1952 körül. A legtöbb ilyen akciót a legfontosabb nyári munkáknál tartották

A főként műkedvelő csoportokból (tánc-, színjátszó-, énekcsoportok) szerveződő brigádok járták a községeket, megjelentek az aratók mellett, agitáltak a választások előtt. Buzdították a lakosságot a különféle, elsősorban népi dallamokra írt rigmusokkal, csasztuskákkal, valamint ezekkel pellengérezték ki az ellenséget. A jó rigmusnak rövidnek, csattanósnak és „harcos, határozott állásfoglalásúnak" is kellett lennie.

Országos feljegyzésekből is ismerjük, hogy a kultúragitáció ellenőrzése céljából, a budapesti Népművelési Főosztályról, 1953 tavaszán ellenőrzés érkezett Zala megyébe. A jelentésben külön kiemelik azt, hogy Zalában megyei rigmusíró munkaközösséget szerveztek. A feljegyzés szerint igen nagy problémát okozott a községeknek, hogy a különböző alkalmakra megfelelő csasztuskákat írjanak. Az országosan, erre kiadott füzetek, túl általánosak voltak, nem tükrözték a helyi viszonyokat. Itt a megyében kellett megoldást találni a problémára. A munkaközösség vezetőségében helyet kapott a megyei tanács oktatási előadója, a Ruhagyár kultúrfelelőse, a megyei hírlap kultúra rovatának vezetője, illetve a járási kultúrházak vezetői. Összesen negyven tagot számlált a közösség, akik túlnyomórészt fizikai dolgozók, pedagógusok voltak. A munkaközösség annyira sikeres volt, hogy több száz rigmus és csasztuska érkezett a megyeszékhelyre, az élet minden területéről tudtak néhány soros, csattanós verseket fabrikálni az írók. A legjobbak megjelenítésére egy rigmusfalat létesítettek a járási kultúrházban, így az odajáró dolgozók azonnal láthatták a beérkezett „pályaműveket".

De hol is hangzottak el ezek a csasztuskák, milyen feladataik voltak? Rigmust mindenről lehetett írni és az előadásukhoz sem kellett sok minden. Nem kellett színpad, megtette az utca, autóbusz váróterem, a vonat, a tarló vagy ahol sok ember csoportosult. A 4-5 szereplő főként a művészeti együttesekből verbuválódott, nem volt ritka az sem, hogy úttörők, DISZ-es fiatalok alkották a csoportokat. A brigád vegyesen férfiakból és nőkből állt, énekhangjukat leggyakrabban harmonika, furulya, esetleg citera kísérte. Fellépéseik minden fontos esemény (műsoros estek, beszolgáltatások, aratási munkák, választások) elmaradhatatlan részei, tartozékai lettek. A brigádok gyalog, kerékpáron, kocsin siettek a földekre, hogy felköszöntsék az arató és cséplőmunkásokat. „Bizony nem csekély feladat - ismerte el egy korabeli újságíró - a mezőn hajnaltól alkonyatig dolgozó emberek kultúrigényét kielégíteni". Tartalmukat tekintve „megénekelték" az önként felajánlott békekölcsönöket, az erőltetett iparosítás vívmányait, a megkövetelt éberséget, a hidegháborús békeharcot, a felesleg beszolgáltatását, a kulákok üldözését.

A legtöbb agitációra a nyári munkák idején került sor. Minden községben a tanácsoknál, a cséplőgépeknél dicsőség- és szégyentáblát kellett felállítani, amelyre a jól és rosszul teljesítő gazdák neveit írták fel. A szemléltető táblákon képeket helyeztek el: a lemaradókat csigával, vénemberrel, míg az élenjárókat repülőgéppel, békegalambbal ábrázolták. A jól teljesítőket néha a fényképük kihelyezésével is jutalmazták. Az úttörők gyakran színes plakátokat, dicsérőlapokat ragasztottak a jól szereplő gazdák kapuira. Az élenjárókat felköszöntötték. Becsvölgyén, például az 1951-es nyári munkák idején, a DISZ-es fiatalok énekszóval serkentették reggelente a gazdákat, esténként pedig dobszó után a község tudomására hozták a jól teljesítő gazdák neveit. A Lenti járás területén gyakori volt, hogy a 100 százalék felett teljesítő gazdák udvarán vagy házukban diavetítést tartottak.

A békekölcsön jegyzésekor is aktívak voltak a brigádok. Bár legtöbbször a jól teljesítőket jutalmazták énekszóval, a lemaradókat csak buzdították. Ezért több járás is figyelmeztetést kapott, hogy túl sok a dicséret, kevés az ellenség igazi leleplezése, a kigúnyolás, a kipellengérezés. Pedig a korabeli pártpolitikai elit véleménye szerint: „akik spekulálnak és nem teljesítik úgy adófizetési, mint beadási kötelezettségüket, az ilyeneket magának a közösségnek kell felelősségre vonni, ki kell őket pellengérezni ezért és meg kell őket szégyeníteni." Néhány település pontosan ezért kapott aztán dicséretet, Letenyén, például egy középparaszt megtagadta a békekölcsön jegyzését, a népművelési ügyvezető ötletére „gyászjelentést" kapott, ami aztán megjelent a Zala újságban is. A paliniak pedig a „Virágéknál ég a világ" dallamára énekelték ki a hanyag és a beszolgáltatást gyengén teljesítőket.

A rigmusok talán a legfurább kordokumentumai az ötvenes éveknek. Ezek a tréfás-gúnyos hangvételű, agitáló versecskék kevés művészi értéket vonultattak fel, a kínrímekbe szedett „alkotások" erővel akarták magukat az utókorra hagyományozni, szerencsére amilyen gyorsan keletkeztek, olyan gyorsan el is enyésztek a történelem útvesztőiben.

Erős Krisztina

Zala Megyei Levéltár

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!