Az élet, az odaadás, az áldozat jelképe - László atya a Jézus Szíve-tiszteletről

Gyakran imádkozzuk a litániában: „Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye... Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív". Valóban igaz. Mennyi ragaszkodás, törődés, féltés van az Úrban irántunk.

Sokan átéreztük már Jézus Szíve szeretetének valóságát, de sokan vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a Jézus Szíve-tisztelettel. Nem értik, hogy miért foglaljuk imáinkba, énekeinkbe, ha Jézus szeretetére gondolunk. Tudjuk, hogy a szívdobogás jelzi az életet, annak üteme pedig az élményekkel, érzelmekkel van összefüggésben. A köznapi nyelvben is jelképpé formálódott a szív, mint az érzelmek hordozója, a szeretet kifejezője.

Nem szabad csodálkozni, hogy a keresztény ember, amikor Jézus mindent felülmúló szeretetéről elmélkedik, a mindennapi jelképrendszerből a legmegfelelőbbet, a szívet választja ennek a szeretetnek jelképéül. Itt nem a fizikai értelemben vett szívről van szó, hanem arról, amit a szív jelent: életről, odaadásról, áldozatról. Jézus egész élete azzal telt, hogy a mennyei Atya küldetésében az Isten végtelen szeretetét hirdesse minden kor minden embere számára. Azt a szeretetet, amely a Szentháromságban gyökerezik, és kész észrevenni a másik ember legapróbb baját, osztozni a másik ember örömében.

Ezt a csodálatos érzést akarjuk megünnepelni ebben a hónapban, amikor Jézus Szívét dicsérjük és kérjük: „Alakítsd szívünket a Te szent Szíved szerint!"