Pokoli történetek - Angyali történetek - Vujity Tvrtko Lentiben

"Az utolsó tíz percben rá fognak döbbenni, hogy az egész róluk szólt, az álmaikról és a kifogásaikról, hogy miért nem valósították azt meg és miért nem teszik a jövőben sem. Az utolsó tíz perc dönti el ezeket az estéket. Mindenki más örömmel, bánattal, boldogsággal, céllal jön és nekem úgy kell beszélnem, hogy mindenkinek ugyanúgy adjon erőt."

Ezzel a gondolattal vágott bele a Pokoli történetek - angyali történetek címet viselő több mint két órás földkörüli utazásba Vujity Tvrtko.

- A pokoli történetek egyben angyali történetek is. Lehet azt nézni, hogy hányan haltak meg a földrengésben, de én két olyan magyar embert akartam bemutatni, aki odament és a túlélőket segítette. Azt is lehet mondani, hogy Ruandában 1 millió ember meghalt, de igazából egy Szilvási József nevű, péceli emberről szól a történet, aki azt mondta, hogy iskolát épít a túlélőknek. Én a magyar hősöket, példaképeket keresem, akikre rá tudok mutatni és azt mondani a gyerekeimnek, hogy szeretném, ha olyan lennél, mint ők. Példaképeket akarok állítani, mert újságírói felelősség, hogy a bugyigyűjtőből, a here vasalóból, vagy a meztelenül gitározóból lesz-e példakép vagy azokból, akiknek a nevét nem hallották eddig, de ők erejüket megfeszítve mindent megtesznek azért, hogy életben maradjanak azok, akiken segíteni próbálnak.

- Nem hiányzik a televíziózás, a "showbiznisz", a projektek?

- Két olyan szó, ami lehet, hogy így tűnhet, jó is, hogy kapok kívülről kontroll, hogy showbiznisz és projekt, de amit csinálok, az sosem volt projekt, amiben benne szerettem volna lenni, vagy szerettem volna megmutatni, az sosem volt showbiznisz. A Napló és annak szellemisége elképesztően hiányoznak. Az, amit ma a tvben látok, egyáltalán nem. Van egy jó kis szimbolikája a dolognak, esti műsor az Éden Hotel, Éden Éjjel, ahol minap éppen hölgyek intim testrészeiről szólt a vita, pont belenéztem és kirázott a hideg, mikor láttam, hogy a TV2 Naplójának műsorvezetői pultját átfestették és Berki Krisztián áll mögötte. Én nem szólok le senkit és semmit, ha ez az igény, ez kell, akkor csinálják. Nem nézek tv-t, ezt is csak azért, mert ismerős volt a pult. Be is telefonáltam, hogy tényleg az e a pult az, és az volt. Aznap este szomorú voltam.

Vujity Tvrtko Lentiben. Fotó: Kósa Róbert

- Gondoltad volna, hogy így felgyorsul a televíziózás?

- Nem hiszem, hogy mondjuk 2000-ben gondolta volna bárki is, hogy nem a papír alapú sajtó lesz az egész alapja, hanem az, hogy három perc alatt bármit ki lehet posztolni és hírt csinálni belőle. Az, hogy ez felgyorsult, engem nem zavar. Az meglep, hogy például a Napló szellemiségének nincs helye a képernyőn, ugyanakkor én mindig a következő lépéseken gondolkodtam eddig is. Az előadás, a könyv másfajta élményt ad, nem lehet újravágni. Megtalálom saját magam, csak az fáj, hogy még tudtam volna három-négy olyan történtet prezentálni, aminek most nincs megjelenési módja.

- Min dolgozol mostanában?

- Lekötnek az előadások, több mint ötven meghívást kaptam Kolozsvártól Zalaszentbalázsig. Ott találkoztam például egy hölggyel, Gabival, aki az előadásból erőt merítve lefutotta a maratont. Ez nekem is erőt ad. A jövőt meg ki tudja? Mindig is főállású édesapa voltam, három fiam van és tavaly befogadtuk Grétit, úgyhogy sosem unatkozunk.