Hírek

2015.02.27. 07:56

Fűnyíró alá esett a kétéves gyermek - hibázott az anya és a nagymama is

A zalaegerszegi nyomozók foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt javasolnak vádemelést az édesanya és a nagymama ellen.

Fotók: ZMRFK

A gyanú szerint még tavaly augusztus 30-án este egy 26 éves egervári nő gősfai telkükön fűnyíró traktorral dolgozott, amikor a nagymama felügyeletére bízott gyermek a fűnyíró alá esett. A kétéves kisfiú az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Az eljárás során bevont szakértők megállapították, hogy az édesanya és a nagymama is hibázott, ezért mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Az édesanya kihallgatásán elmondta, hogy kisfia nagyon eleven, a baleset előtt többször is figyelmeztette, hogy máshol játsszon, azonban nem hallgatott rá, továbbá az édesanya kijelentette, hogy a kisfiú felépült a sérüléseiből.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az 52 éves nagymama ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének, a 26 éves édesanya ellen pedig  foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!