2014.11.25. 16:36
A tüzifatámogatás jelentős segítség a rászorulóknak
Hárommilliárd forintot költ az állam idén tüzelőtámogatásra. A programhoz zalai települések is csatlakoztak.
Szerencsésen indult az idei fűtési szezon, a novemberben szokatlanul enyhe időjárásnak köszönhetően rengeteg energiát takaríthattak meg eddig a családok. Bali Istvánné bár egész nap otthon van , csak délután fűt be, mielőtt a gyerekek az iskolából hazaérnének. A csesztregi asszony azt mondja, a lakásban így sincs hideg, viszont az a famennyiség, amit megspórol, még jól jöhet egy zordabb tél esetén.
- Van egy cserépkályhánk, onnan melegítjük fel a radiátorokat - magyarázza. - Egy télen három autónyi fát is eltüzelünk, ennyit a saját jövedelmünkből nem tudnánk megvásárolni. Szerencsére mindig kapunk támogatást.
Bali Istvánné faházába hamarosan két és fél köbméternyi újabb tüzelő kerül. Az asszony szerint önerőből nem tudnák megvenni (Fotó: Gyuricza Ferenc)
Bali Istvánné azt is hozzáteszi: hivatalosan ugyan még nem kapott róla értesítést, de már eljutott hozzá a hír: a szociális tüzelőpályázat elbírálásánál ők is a kedvezményezettek között szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a faházba - a már meglévő mellé - rövidesen két és fél köbméter újabb tűzifa kerül.
- Ez körülbelül két hónapra lesz elegendő - mondja az asszony. - Ezzel már biztosan kitartunk a tél végéig.
A település polgármestere, Czupi Magdolna érdeklődésünkre elmondja: ahogy az elmúlt évben, úgy 2014-ben is evidens volt az önkormányzat számára, hogy részt vesz ebben az állami programban. A leginkább rászoruló családok helyzetén ugyanis így tudnak a legtöbbet javítani.
- Hiába a rezsicsökkentés, ahol fával fűtenek, ott ez a segítségnyújtás leghatékonyabb eszköze - folytatta. - A legnehezebb körülmények közt élő családok ugyanis szinte kizárólag fával fűtenek.
Czupi Magdolna kérdésünkre annyit mondott még: a település 45 köbméternyi fát vásárolhat a program keretében, az államtól ennyire nyertek el támogatást. A tüzelőt a lakásfenntartási támogatásra jogosultak közül kaphatják meg a leginkább rászorulók. Esetükben ez 18 családot érint, a fát ugyanis egységesen osztják ki közöttük, egy-egy család két és fél köbmétert kaphat.
- A fa nettó árához köbméterenként ezer forintot az önkormányzat is hozzátesz, illetve a fuvarköltséget is mi álljuk - sorolta tovább a polgármester. - Igyekeztünk a programot gyorsan lebonyolítani, amint olyanok lesznek az útviszonyok az erdőkben, azonnal megkezdjük a kiszállítást.
Az állam idén hárommilliárd forintot fordít szociális tüzelőtámogatásra olvasható a kormányzati kommunikációban. Ebből az összegből 2068 önkormányzat részesül. Többségük tűzifát igényelt, de akadnak olyan települések is, ahol a barnakőszenet részesítették előnyben.
Zala megyéből az önkormányzatok közel fele, 143 település vesz részt a programban, a legnagyobb összegű támogatást, 4 millió 191 ezer forintot Zalakomár kapja, míg a legszerényebb összeg Magyarföld neve mellett olvasható, ott 38.100 forintot költhetnek erre a programra. Zalabaksának ez évben 647 ezer 600 forint jut, a község polgármestere szerint ez 34 köbméter fa megvásárlására lesz elegendő.
- Ez is jelentős segítség, ám az igényeket sajnos nem tudjuk vele lefedni - válaszolta érdeklődésünkre Horváth Ottó. A képviselő-testület a minap tárgyalt a kérdésről, arra az elhatározásra jutottunk, hogy fontossági szempontokat határozunk meg, valamint differenciálni is fogunk. A kisgyermekes családok biztosan előnyben részesülnek az elbírálásnál.
Gazdag Géza a kályhakész tűzifát rendezi a lovászi fatelepen. Az emberek többsége szerint fával fűteni még mindig olcsóbb (Fotó: Gyuricza Ferenc)
A program végrehajtása az egyes településeken igencsak eltérő. Van olyan község, ahol Csesztreghez hasonlóan már döntöttek a támogatottak személyéről például Külsősárdon, ahol a mintegy harminc háztartásból hat kap ilyen jellegű segítséget , de akadnak olyan falvak is, ahol még csupán az igények felmérése van folyamatban.
- A Zalaerdő Zrt.-vel állapodtunk meg, tőlük vásároljuk a fát - tájékoztatta lapunkat Kercsmár István reszneki polgármester. 54 köbméterre adtunk be pályázatot, de csak 36 köbméter beszerzésére kaptunk támogatást, ez 640 ezer forintot jelent. A testület azt is eldöntötte, hogy a rendelkezésre álló mennyiséget egységesen osztja el, ezáltal 18 családot tudunk támogatni.
Ennek oka, hogy szociális program szabályzata szerint a kedvezményezettek minimum két köbmétert kell hogy kapjanak. A tűzifa jelenlegi piaci árát figyelembe véve ez nagyságrendileg 40 ezer forint támogatást jelent egy-egy érintett család számára.
Iklódbördőcén már szintén a szerződéskötésnél tartanak, az önkormányzat ugyancsak a Zalaerdő Zrt.-vel állapodott meg. Sabján Krisztián polgármester szerint azért, mert régóta partneri viszonyban állnak egymással, s a település elégedett is a szolgáltatás minőségével. A mintegy 300 lakosú község önkormányzati vezetője azt mondja, a támogatott családok nagyobb tüzelőértékű fát kaptak, mint amivel saját intézményeiket látták el.
- Tavaly húsz köbméter fa vásárlására volt lehetőségünk, idén azonban már jóval többet igényeltünk - folytatta Sabján Krisztián. Szerettük volna a lehetőségeket teljesen kihasználni, ám a kért harminc köbméter tüzelő helyett végül 27-re kaptunk támogatást. A tavalyihoz képest így is előbbre léptünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy szinte valamennyi rászorulót tudjuk támogatni.
- Az emberek többsége a földgáz árának csökkenése ellenére is a fát tartja olcsóbb tüzelőnek, mert az azzal járó munkát, felhasogatását, berendelését a faházba, behordását a kazánhoz és a kályhához nem számolja fel - jegyzi meg Süle Béla, a Lovásziban működő, főleg tűzifa előállítására specializálódott fatelep tulajdonosa. Valójában nem a tüzelőn, hanem a fűtőberendezésen múlik az ár, egy korszerű kazán működtetése sokkal olcsóbb.