Hírek

2014.09.05. 20:05

Gyermekkoncertekkel kezdődött az Egervári FesztiVár programsorozat

A zalaegerszegi Kakaó zenekar és a gyerekek körében méltán kedvelt fővárosi Alma zenekar koncertjével kezdődött a FesztiVár hétvégi programja a megújult Egervári Várkastélyban.

Jóna István

A megnyitón Makovecz Tamás a zalaegerszegi önkormányzat oktatási, sport és kultúrás bizottságának tagja a környék agglomerációját emelte ki, amelyre a megyeszékhely nagyobb figyelmet fordít majd a következő időszakban. Hangsúlyozta, hogy nem csak kulturálisan, hanem gazdasági szempontok alapján is keresniük kell a környező településekkel a kapcsolódási pontokat. Zalaegerszegen meg van a megfelelő infrastruktúra, amit a helyszínekhez igazíthatnak.  Szíjártó József Egervár polgármestere egy beteljesült álomnak nevezte a várkastély elkészültét és reményét fejezte ki annak, hogy a helyrehozatalba fektetett, munka megtérül majd. Mint mondta, az önkormányzat előfinanszírozta a Léderer pályázatot, és így valósulhatott meg a rendezvény.

„Megszólítani és meghívni minden korosztályt” - ezt már Gyerkó Gábor az Egervári Estékért Alapítvány titkára mondta, aki úgy látja a helyiek és a térségben élők újra visszataláltak Egervárra.

Az este Zoltán Erika koncertjével és Fáraó bulival zárult. A mai nap ismét a gyermekeké, hiszen már déltől kézműves foglalkozások, rajzverseny várja a látogatókat. 15 órakor nyílik Magosi Beáta Smink-fotó tárlata, majd a Paprika Jancsi bábszínház, a Kis-Hétrét Zenekar és az Anti Fitness Club zenekar koncertjével zárul az egervári FesztiVár első hétvégi programja. Szeptemberben még, hasonló péntek, szombat műsorrendben török, humor és reneszánsz fesztiválprogramokkal várják a közönséget, olyan fellépőkkel, mint Oszvald Marika, Zséda, Charlie, Fábry Sándor, a Bikini együttes és Majka és Curtis.

Ezek is érdekelhetik