Hírek

2014.05.29. 14:40

ZTE FC: bizalom és újjáépítés

Zalaegerszeg - A ZTE FC Zrt. új gazdasági szerkezetéről, az önkormányzat elvárásairól és vállalásairól, valamint a futballklubbal kapcsolatos stratégiai célokról nyilatkozott a Zalai Hírlapnak Gyutai Csaba polgármester.

Horváth A. Attila

Zalaegerszeg közgyűlése a hónap közepén adott felhatalmazást arra, hogy az önkormányzati tulajdonú ZTE-Sportszolg Kft. 50 százalék plusz egy darab ZTE FC Zrt.-részvényt értékesítsen a Pharos '95 Kft.-nek, s ezzel a társaság főtulajdonossá váljon. A négyoldalú megállapodást azóta aláírták a partnerek, rögzítve az együttműködés feltételeit. Gyutai Csaba a Zalai Hírlapnak úgy fogalmazott: a ZTE egy márkanév, Zalaegerszeg jelképe, amelyet újjá kell építeni, a mítoszát pedig tovább erősíteni. Az új tulajdonosi szerkezet és a partner hozzáállása bizakodásra ad okot a jövőt illetően.

Gyutai Csaba: – A város is meghatározó tulajdonos maradt. Fotó: Pezzetta Umberto

– Az elmúlt 3 év nehéz időszak volt a ZTE-nél, focit szerető emberként, szurkolóként és városvezetőként szörnyű volt látni a leépülést. A városnak az utolsó pillanatban sikerült közbelépnie, megakadályozva a szétesést és a zrt. felszámolását – utalt a polgármester arra, hogy a ZTE-Sportszolg Kft. márciusban jelképes összegért, 1920 forintért megvásárolta az előző főtulajdonos részvényeit.

– A folyamat ugyan még nem zárult le, a korábbi tartozások kiegyenlítéséhez hitelt kell felvenni, ahhoz pedig állami engedély szükséges, de szeretném megnyugtatni a hitelezőket: az ügyintézés folyamatban van, és amint a banki hátteret sikerül kialakítani, rendezünk minden adósságot. Onnantól pedig a múltat végképp le lehet zárni, és csak azzal foglalkozhatunk, miként építsük újjá a klubot. Városi szempontból kulcskérdés, hogy a hagyományoknak megfelelően újra a zalai erőkre, a helyi utánpótlásra épüljön a csapat, sok gyerek focizzon, és a ZTE FC mielőbb visszajusson az első osztályba. Ezek tehát a város fő elvárásai – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: természetesen a komolyabb célok elérése érdekében igazolásokra is szükség lesz, de meg kell találni az összhangot az utánpótlásnevelés és a máshonnan érkező játékosok szerződtetése között.

Gyutai Csaba elmondta: a zrt.-ben a városi szerepvállalást eleve átmenetinek gondolták; egy ilyen gazdasági társaságot egyedül az önkormányzat nem tudna üzemeltetni.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy találtunk egy olyan megbízható partnert, aki ebből a konstrukcióból nem kivenni akar, hanem szerződésben vállalta, hogy évente minimum 100 millió forintot fordít az üzemeltetésre. Az utolsó évtizedben nem gyakran fordult elő, hogy a ZTE-be tulajdonosi részről ilyen jelentős forrást hoztak volna. Az is megnyugtató, hogy Végh Gábor tulajdonossal hasonlóan gondolkodunk a fociról: helyi erőkre építő, szerethető csapatot szándékozunk kialakítani. Meggyőződésem, hogy az új főtulajdonossal, a kilátásban lévő szponzori támogatásokkal és az önkormányzati hozzájárulással sikerül elérni a célt, és a megújuló, gyönyörű stadionban végre jó focit is láthatunk.

Gyutai Csaba kérdésünkre elmondta: a város által vállalt évi 150 millió forintos támogatásból körülbelül 90-100 millió forintot fordíthat majd a zrt. a működésre, a fennmaradó részből a korábbi és a hamarosan felveendő hitelek törlesztését kell finanszírozni. (Mint arról már hírt adtunk, a zrt. 60 millió, a ZTE-Sportszolg Kft. pedig 240 millió forint hitelt vehet fel a stabil gazdálkodás megteremtése érdekében.)

Felvetésünkre – milyen garanciát lát arra, hogy az önkormányzat érvényesíteni tudja szándékait az új tulajdonosi struktúrában? – a polgármester úgy válaszolt: a város a részvényértékesítést követően is meghatározó tulajdonos maradt, ami pedig a gazdasági társaság működését illeti, a felügyelő testületek munkájában delegáltakkal vesz részt az önkormányzat. Ugyancsak garanciát jelent a megállapodásnak az a pontja, amely előírja, hogy az 1. csapat keretében legalább 8 zalai vagy saját nevelésű játékost kell alkalmazni. Tehát a csapat zalai jellege nem szűnhet meg. Másfelől az önkormányzat vállalásai addig érvényesek, ameddig a főtulajdonos is betartja a saját vállalásait (ez alól természetesen a banki hitelek kivételt jelentenek, a törlesztéseket a megállapodástól függetlenül fizetni kell).

– Természetesen egy ilyen megállapodás megkötéséhez bizalom szükséges, az pedig megvan a részünkről. Mielőtt aláírtuk volna a dokumentumot, alaposan tájékozódtunk a partnerről, és csak pozitív véleménnyel találkoztunk – tette hozzá Gyutai Csaba. Végül megtudtuk: a ZTE-Sportszolg Kft.-nek a hitelfelvételen túl új szerepet is szán az önkormányzat: a ZTE FC (és a tervek szerint később a kosárlabdaklub) marketingjogaival ez a városi cég rendelkezik majd.

Olvassa el ezt is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!