Hírek

2014.03.07. 12:46

Saját vizes flakonjából itta meg a veszélyes fertőtlenítőszert

Nagykanizsa - Biztos forrásból úgy tudjuk, hogy a napokban szerencsétlenül járt vízműves dolgozó saját flakonjából itta a fertőtlenítőszert.

Horváth-Balogh Attila

Szerettünk volna erre vonatkozóan információt kapni a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól is, ám a sajtószolgálat a nyomozás érdekeire tekintettel nem adott ki információt.

Viszont Czapári Márton, a történtek miatt súlyos nyelőcső-, illetve gyomornyálkahártya-károsodást szenvedett férfi falujának, Tótszentmártonnak a polgármestere a Zalai Hírlap kérdésére elmondta: a családi körből úgy tudja, a vízműves dolgozó sajátja volt az ásványvizes palack, mely a fertőtlenítőszert tartalmazta. Állítólag a délelőtt folyamán kétszer is kortyolt az akkor még ásványvizet tartalmazó palackból (melyen „Az enyém” felirat állt), ám a 3. kortyolásra már a fertőtlenítő volt benne. Minden bizonnyal valaki kiöntötte belőle az ásványvizet és a mosószert töltötte bele. Egy, a vízügyes szakmában járatos szakember kérdésünkre elmondta: az a valaki vélhetően nagyon óvatlanul járhatott el, de egyébként bevett dolog, hogy a Huwa-San nevű, nagyon veszélyes, maró hatású, színtelen, szagtalan és íztelen készítményt a könnyebb kezelhetőség érdekében kisebb flakonba töltik, mert csak nagy kiszerelésben kapható.

Közben a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve is vizsgálatot indított a történtek miatt.  Dr. Babati Szabolcs vezetőtől megtudtuk, hogy ennek lefolytatására 60 nap áll rendelkezésükre, ám hogy ténylegesen mikor is lesz eredmény, az függ a szerencsétlenül járt férfi felépülésének ütemétől, meghallgathatóságától is.

Kérdésünkre jelezte: a munkáltatónak egyébként a három napot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabaleset esetén azt a következő hónap 8. napjáig kell bejelentenie a munkavédelmi felügyelőség felé, kivételt képeznek ez alól a súlyos – így többek között a súlyos csonkolással járó, az életveszélyt okozó – munkabalesetek, melyeket azonnal jelenteni kell. A konkrét ügyben az orvosi szakvéleménytől függ a baleset minősítése, ehhez igazodik a munkáltató bejelentési kötelezettsége.

Kapcsolódó cikk:

Fertőtlenítőt ivott, azt hitte, ásványvíz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!