Hírek

2014.01.26. 13:45

A 15-ös kilométerkőnél

Sárhida - Szombaton ünnepelte a település kultúrházában támogatói és partnerei körében az Együtt Sárhidáért Alapítvány megalakulásának 15. évfordulóját

"Vedd észre, tedd szóvá oldd meg ! " - a sikeres civil szervezet tizenöt éves történetet bemutató fotóalbum ezzel a mottóval indul, mely lehetne akár az alapítvány küldetésének rövid megfogalmazása is. Az ünnepség előtt az alapítvány kuratóriuma tartott ülést, melyen a tavalyi beszámolóban elhangzott, a szervezet bevételi főösszege meghaladta a 4 millió forintot.

A program kezdetén a résztvevők egyperces néma felállással adóztak Sipos Kálmán volt polgármester illetve Nagyné Pete Rozália egykori alapító tag emlékének, akik biztatásukkal és munkájukkal sokat tettek a sikeres elindulásért. Az alapítványt 1999. január 21-én jegyezte be a bíróság közhasznú alapítványként. Célkitűzései között szerepel a település fiataljainak, intézményeinek és civil önszerveződő közösségeinek támogatása, a kulturális-művelődési programok szervezése, a lakossági információáramlás javítása illetve testvér-települési kapcsolatok ápolása.

Ünneplők a tortával. Középen Mázsa Ferenc, a kuratórium elnöke (Fotó: Együtt Sárhidáért Alapítvány)

Az elmúlt 15 év fotóiból és videoklipjeiből álló összeállítást megtekintve az volt megállapítható, hogy ezen fontos célkitűzéseknek jórészt már meg is felelt a szervezet: közreműködő volt a Sárhidai Fiatalok Klubja megalakításánál, anyagilag támogatta a helyi hip-hop tánccsoportot, az Arany Páva díjjal elismert Sárhidai Dalkört illetve az óvodát mosógépvásárlással valamint korcsolya-bérletek finanszírozásával. Rendszeresen szervez vetélkedőket és előadásokat valamint híres és teltházas a minden év októberében megszervezésre kerülő alapítványi kirándulás is. Most nemcsak az alapítvány, hanem a vele egyszerre megszülető Sárhidai Hírek havi hírlevél is ünnepelt és a civil szervezet a település honlapjának naprakész szerkesztésében is oroszlánrészt vállal. A kezdetek óta nagyon fontos számára a környező országok magyarlakta településeivel való kapcsolatépítés, így mára két erdélyi és egy kárpátaljai településsel ápol rendszeres és szoros kapcsolatot illetve nemrégiben jött létre egy csallóközi kapcsolatfelvétel.

- Jövőbeli célunk a fiatalok még erőteljesebb bevonása mind az alapítvány kuratóriumába, mind pedig a szervezett programokba. A 15 éves tapasztalatainkat felkínáljuk a mostani és a jövőben alakuló helyi civil szervezeteknek, mint egy segítő, ernyőszervezet működnénk velük együtt a közéleti aktivitást növelő programok közös szervezésében vázolta a jövőbeli terveket a kuratóriumi elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!