2013.11.12. 09:40
Tollfosztó és tánc
Tekenye - A remények szerint a néptánc, a népzene és a hagyományőrzés fellegvárává válik a község egy sikeres pályázatnak köszönhetően.
- Tollfosztóban voltam én az este címmel szerveztek sikeres népzenés, néptáncos programot hét végén a településen. Gyermekek és felnőttek egyaránt szép számmal érkeztek a rendezvényre.
- Tekenye kulturális öröksége a jelenkor kihívásainak tükrében címmel eredményes pályázatot sikerült benyújtani, az elnyert összegből indult a kilenc állomásból álló sorozat - tudtuk meg Laposa Julianna ötletgazdától, aki évek óta kutatja, gyűjti, s a gyerekekkel együtt feleveníti a tekenyei népszokásokat, hagyományokat. - Amellett, hogy jövő év novemberéig a néptánc és a népzene minden rendezvényen megjelenik majd, kézműves foglalkozásokkal is várjuk az érdeklődőket. Szakemberek segítségével készíthetnek kosarat, seprűt, csörgőt, azaz minden olyan eszközt, melyet régen házilag is előállítottak.
Laposa Julianna hozzátette: a környékbeli településeket bevonva szeretnének népdalversenyre nevezni, s folytatni a megkezdett, elmélyült gyűjtőmunkát.
Gyermekek és felnőttek egyaránt kiválóan érezték magukat a népzenés, néptáncos tollfosztóban